Az archoz megritkult, de ápolt ápolt barna haj, tartozott, vonásai empátiáról és emberségről árulkodtak. Susan-Nemesis gyorsan felocsúdott az idegenség adta meglepetésből, és, ismerve az illemet, ő nyújtott elsőként kezet.
- Susan Wallace. –arca közben hideg és zárkózott volt.
- Remus Lupin.
A kezet vonakodva ragadta meg, és egy gyors, rideg rázás után el is engedte, mintha darázs csípte volna meg. Még mindig nem szerette, ha megérintették.
Lupin meglepettnek tűnt, látszott rajta, hogy nem ilyen hűvös fogadtatást várt. De végül bólintott, és, miután gondoskodott arról, hogy a csomagok a levegőben úszva kövessék őket, elindultak a kiépített keskeny, kavicsos úton visszafelé.

- Egy titkos zsupszkulcs vár ránk az erdő szélén. –mondta szelíden.
Ezzel akar beszélgetést kezdeményezni? –gondolta magában gúnyosan Susan. Szánalmas.
Szólni azonban egy szót sem szólt.
- Na és… várja már az új tanévet?
A lány felvonta szemöldökét, és válaszul érdektelenül megvonta a vállát. Lupin arcán végigfutott egy halvány mosoly, de Susan szerencsére nem látta. Mással volt elfoglalva éppen. Elgondolkozva meredt maga elé, és mechanikusan emelgette lábait. Végül mégiscsak kibökte:
- Vigyázzon, törékeny is van a csomagjaim közt.
Hangja sem kérlelő, sem parancsoló nem volt. Inkább határozott. Egyrészt, valóban aggódott a fioláiért, másrészt viszont fel akarta mérni az erőviszonyokat. Kíváncsi volt, rádördül-e a férfi, hogy neki ne ugyan parancsolgasson.

- Rendben, persze. –bólogatott Lupin készségesen. –Például mi?
Susan rosszallóan elhúzta a száját. Itt most a másik a gyengébb fél.
Mit akadékoskodik ez az alak?... Ja persze… beszélgetni akar. Alapvető emberi szokás, bár meglehetősen felesleges és kellemetlen.
- Fiolák. – hangzott hosszú, barokk stílusú körmondata.
A férfi hümmögött, majd a kis ideig tartó áldott csend után megjegyezte:
- Nem valami bőbeszédű.
Susan ráemelte a szemét. Lupin arcáról olyan jóindulat sugárzott, hogy szinte el se merte hinni. Persze kinek lenne a leghasznosabb az ember bizalmába férkőzni, mint az ellenségnek? Mégis úgy döntött, hogy, ha nem is adja ki magát, de megpróbál némileg barátságosabb lenni a férfival. Elvégre lehet, hogy ez az első és utolsó kedves pofa, amit életében lát, főleg az erősebbik nem részéről.
- Nem szokásom. De ha emellett faragatlan is lennék, úgy elnézését kérem. –mondta nagy komolyan.
- Nem volt az. Azért megpróbálhatnánk beszélgetni, nem gondolja?
- Megpróbálhatnánk, de nem hinném, hogy örömét lelné a velem való társalgásban. – jelentette ki kissé csípősen a lány, magában azon mulatva, hogy a köztük folyó párbeszéd lassan kezd kissé régies stílusú lenni. Ha most felkér egy táncra, nemet mondok.
- Én viszont hinném. –hangzott Lupin bizakodó válasza.
- Tévedni emberi dolog. –jelentette ki gúnyosan Susan. –Hmmm… Eszembe jutott egy jó téma. Ismeri az eljövendő tanáraimat? –Mert akkor elmesélhetné, mire számítsak. –tette hozzá gondolatban.
- Az új sötét varázslatok kivédése tanáron kívül mindegyiket. Magam is tanítottam ezt a tantárgyat Roxfortban. Na meg néhányuk még engem is tanított, mikor ide jártam. Egyikükkel pedig évfolyamtársak voltunk.
- Hm. Tippelhetek? –kérdezte pimaszul Susan. Jobban nyeregben érezte magát, tudván, hogy a férfi nem a tanára –tehát nem nagyon állhat bosszút.
- Nyugodtan. –mosolygott Lupin.
- Miss Mcgalagony?
A férfinek leolvadt az arcáról a mosoly.

- Hm. Nem igazán… ő engem is tanított. –felelte megbántottan. Valószínűleg nem hízelgett neki, hogy hatvanévesnek nézik.
- Akkor melyikük? –kérdezett vissza Susan, játszva az értetlent. Szórakoztatta a helyzet.
- Severus. –válaszolt a férfi kissé szárazon.
- Á. A bájitaltantanár. –bólintott Susan.

Természetesen jól megnézte magának a füzetben, mint hobbija új tanárát (elrontóját?), és sajnos nem sok jót ígért a tekintete. Valami ösztönös hidegség áradt a tagjaiból, ahogy szobormereven állt mosolygó kollégiái mellett. És a szeme! Fekete és sértett tekintete, mint az övé. Ez volt benne a legfélelmetesebb. Hogy mintha már régről ismerte volna ezt a pillantást, mintha a tudata mélyén ott laknának ezek a szemek, hogy álmaiban fel-feltűnve hitegessék.
Ám, ha agyának racionális részére hallgatott, egyszerűen csak attól tartott a tanárral kapcsolatban, hogy a komoly és határozott kiállása ellenére egy kontár, s nem tud majd semmilyen tudást átadni a bájitalokkal kapcsolatban. Nemesis, alias Susan félt, hogy kedvenc időtöltésének irányítása nem megfelelő kezekbe kerül, s ezzel tantárgyi fejlődésének esélye a nullával lesz egyenlő.

Úgy döntött, egy ideig udvarias hallgatásba burkolózik. Nem úgy Lupin! Mintha szárnyakat kapott volna. Azonnal reagált:
- Igen. Elég elismert a maga területén, nála jobban senki nem ért a bájitalokhoz! –hadarta lelkesen. (megkönnyebbült sóhaj szabadult fel Susan mellkasából) – Bár a tanítási módszerei kevésbé népszerűek, de azért azt hiszem… -megakadt, keresgélte a szavakat.
- Ez nem volt rajta a papírján. –vonta fel a szemöldökét a lány.
- Milyen papírján? –csodálkozott Lupin.
Hm. Talán elszólta magát. Nem akarta terjeszteni, hogy mugli születésű, s emiatt kapta a füzetet; még akkor sem, ha ez egy szemenszedett hazugság. Igaznak kell tűnnie a dolognak, de nem kell közismertnek lennie.
- Az igazgató adott egy-egy lapnyi rövid jellemzést minden tanárról. De meséljen még ilyen cenzúrázott adatokat a profról. –vigyorgott.

- Az rajta van a lapon, hogy egy rohadt vámpír? –hallatszott egy hang mellőlük. Susannak elkerekedett a szeme. A következő pillanatban egy férfi került elő a semmiből, kezében egy átlátszó anyagból készült palástszerűséget tartva.
- Sirius! –morogta megrovóan Lupin.
Azután magyarázólag Susan felé fordult.
- A barátom, Sirius Black.
- A csomagokért küldtek. –jelentette az szárazon.
A lány fogta a hangulatot, és hasonlóan kedvesen, egy megvető mozdulattal a hátuk mögött lebegő cuccaira mutatott, mintha egy inasnak parancsolna.
- Szolgálja ki magát.
- Sirius… beszélhetnénk? –Lupin nonverbálisan jelezgetett, hogy négyszemközt gondolja. Susan elhúzta a száját, és előrement egy darabon.
- Mi bajod? –fordult akkor Remus barátja felé.
- Dumbledore mindent elmondott. Róla. –egy fejbiccentéssel jelezte, kire gondol, de olyan lekezelően, mintha inkább mire gondolna.
- És?
- És?! Még kérded?
- Igen. Ugyanis nem értem a viselkedésed. –válaszolt hűvösen Lupin.
- Ezt bizony úgy hívják, kedves Holdsáp, hogy ellenszenv.
- Ne felejtsd el, hogy csak egy gyerek, aki nem tehet semmiről. Ráadásul megkeseredett és bizalmatlan, amitől még jobban hasonlít rá, de ez nem az ő hibája.
- Halálfalók nevelték fel!
- Ahogy téged is. -,,kedves Holdsáp” hangja immár hideg és csalódott volt.
Sirius sértődötten megköszörülte a torkát. Nem szerette, ha felhánytorgatták az emberek ezt az apróságot.
- Hát jó. –közölte végül dacosan. –Majd meglátod, hogy igazam van.
- Hm. –Remus elhúzta a száját. Egy ideig csak álltak, de nem bírta sokáig a beállt csendet. –És mondd csak… hogy táncol? –mosolygott békülően.
- Legalább abban nem hasonlít arra a bőregérre. Csodásan. –morogta az. –Na mentem.

- A barátja nem kedvel engem. –fogadta Susan közönyösen a mellélépő Lupint.
- Nem erről van szó… csak… Kicsit hasonlítasz valakire, akit gyűlöl. –a férfi hangja esetlenül, de megnyugtatóan hangzott, és valahogy nem illet a mondanivalójához.
- Érdekes. Eddig minden ember így volt velem. Nagyon híres ez a valaki? –vágott vissza a lány. Lupin keserű mosollyal díjazta az ismerős humort.
- Nem mondanám, hogy jelentéktelen személy a varázsvilágban. Elég elismert.
- Elismert. –visszhangozta elgondolkodva Susan. Ez ma már a második elismert ember, pedig még csak tíz lesz tíz perc múlva. Ezek nagyon elismerik egymást.
- Remek, itt vagyunk. –jelentette Lupin egy eldobott sörösüveget felmarkolva.
- Ez nem a legmegfelelőbb pillanat a szelektív hulladékgyűjtésre, de azért rendes magától, hogy törődik a birtokunkkal.
- Ez a zsupszkulcsunk.
- Valahogy sejtettem. –sóhajtotta lemondóan a lány.