- Ez itt pedig a tanárok és tantárgyaik listája. Utóbbi esetében, amelyik alá van húzva, azt oktatja az illető jelenleg, de néhányuknak több képesítése is van. Megtalálod a füzetben a professzorok külsejének és temperamentumának rövid leírását is –minden mugli születésű tanulónknak megadjuk az esélyt, hogy előbb átböngéssze ezt, mivel mindegyiküknek túlságosan meglepő még ez a világ ahhoz, hogy egyszerre belevessék magukat. Olvashatsz benne egy általános összefoglalót is a varázslók és boszorkányok életmódjáról, a hopp-portól kezdve az Abszol útig.

Áh igen. A hivatalos verzió az volt róla, hogy rokonai ajánlatosnak vélték előbb megismertetni a varázstalanok kultúrájával, mivel ők is muglik. A mese szerint ezért járt mugli iskolába… Megalázó.

Átvette a vékony könyvecskét, és, ujjai közt hintáztatva azt, elrévedve nézett maga elé. Mi lesz a bájitaltannal?...
- Nos kisasszony, azt hiszem, mindent megbeszéltünk. Esetleg van kérdése?
-simított végig szakállán az öreg. Susan utálta őt ezért. Úgy beszél vele, mint egy gyerekkel! Különben is, mi a fenének tart ilyen aberráltan nagy szőrzetet az állán? Pár év és el se fogja bírni…-gondolta csúfondárosan.
- Csak egy. Tudna mutatni egy RBF feladatlapot bájitaltanból? –kérdezte, az igazgatót méregetve szemeivel. Még mindig nem tudta körülhatárolni, mit várhat ettől az embertől. Tartson tőle? Nézzen fel rá? Na azt azért nem… Vigyázzon vele? Utálja? Túlságosan sarkított elhatározás lenne. Eldöntötte, hogy közömbös cimkét kap az öreg, aztán majd meglátja.

Az igazgató egészen kicsit meglepettnek tűnt. A lányt ez elégtétellel töltötte el. Ezt a reakciót várta; jól számított. Talán mégsem olyan titokzatos ez a D…
- Hm, persze, persze. –mosolygott az. Odalépett egy nagy szekrényhez, és kis keresgélés után Susan elé csúsztatott egy lapot az asztalra. A lány gyorsan végigfutotta. Piti volt.
- Szeretném minél előbb letenni ebből a vizsgát. -emelte tekintetét az igazgatóra. –Ebben a tantárgyban jártas vagyok.
- Engem Mr Wallace úgy tájékoztatott, hogy ön eddig nem tanult mágiát. –jegyezte meg az öregúr, és kifejezetten derűsnek tűnt.

Még hogy Mr Wallace! Egy névtelen halálfaló játszotta el a nagybátyját, mert apja arca túlságosan ismert volt a varázsvilágban! Ez is milyen megalázó.

- Nem volt rá mód. De erre a tárgyra otthon szakítottam időt. –s egy szemvillanással jelezte, hogy nem akar részletesebben nyilatkozni a témáról.
- Akkor nem is óhajt találkozni a bájitaltan tanárával vizsga előtt? –az öreg most már határozottan úgy nézett ki, mint akit szórakoztat a helyzet.
Óhajt a fene! Akkor se óhajtana, ha egy hollywoodi szexisten lenne saját kastéllyal!
- Nem tartom szükségesnek. Nem hinném, hogy RBF-szinten bármi is gondot okozhat a bájitaltan terén. A tankönyveim sem mondanak újat.
- Remek, remek. A jövő heti vizsgaidőpont megfelel önnek?
- Határozottan. Akár holnap is, de gondolom, nehéz lenne addigra összehívni a felügyelőbizottságot. –vonta meg a vállát Susan.
- Valóban, de a jövő hétre sikerülni fog. A bagolyposta jóval gyorsabb, mint a mugli változata. –kacsintott az igazató. –majd értesítem a pontos időpontról.
- Köszönöm.
Susan feszengve nézte az egyik portrét.
- Hazamehetek összepakolni?
- Rendben. Néhány órán belül önért küldök valakit, aki elviszi az iskolai vonathoz. Azzal könnyen eljut ide.
Susan bólintott és felállt. Nem kérdezte, mért nem hopp-porral fog jönni, ahogy pár órával ezelőtt; tulajdonképpen kedvelte a vonatozást. Elbúcsúzott az igazgatótól, beszállt a kandallóba és ,,hazament”. Boldog volt, hogy ezután hosszú ideig nem kell a szüleit látnia. Csak ezt az utolsót bírja ki.

- Hát ez nem jött össze… -gondolta, mikor már a bejáérati ajtó előtt állt. Odabentről üvöltözés hallatszott ki. A lány odahajolt az ajtóhoz. Csak olyankor érezte szükségét a hallgatózásnak, ha az érdeke úgy kívánta. Most úgy kívánta. Érzése szerint a szülei néhány dolgot még elhallgattak előle.
- Most mit nyalod a seggét, te is tudod, hogy kinek a ringyója lesz! –hallotta apja hangját. –Nem érdemel irgalmat! Ő azé a méregkeverőé, mióta megszületett!
- De nem tehet róla! –feleselt tétován az anyja. –Nem ő akarta így!
- Attól még így van! Mindent a születés dönt el. Ő erre rendeltetett. Undorító! Ne mondd, hogy nem látszik rajta! A haja, a szeme, a bőre, a jelleme, az aberráltságai! Az a mindentudó hideg pillantása, amitől meghűl az emberben a vér! Pont olyan, mint ő!
- És aztán?
- Nem vagyok hajlandó elviselni a házamban! Most már minden hasonlóság kiütközött rajta! Taszít ez a kis bestia!
- Te is tudod, hogy a Nagyúr parancsait követnünk kell. –suttogta anyja olyan elfúló hangon, hogy alig tudta kivenni szavait. Sejtette, hogy a nő könnyezik, mindig is gyengék voltak az idegei. Mivel nem értette, miről beszél a házaspár, hangosan kopogtatott az ajtón. Nem róla szólt a vita, tehát nem tartozik rá a téma, és hasznot sem húzhat belőle. Mit számít az, hogy egy cafka ideköltözik, ha ő már a Roxfortban lesz?
Nyílt az ajtó, s anyja megszeppent arca fogadta. Susan biccentett egyet köszöntésül, majd nesztelen léptekkel a szobája felé vette az irányt az emeletre.
- Ez az, ringyó, csomagolj! –bődült el az apja. Már megint részeg volt.

Miután telerakta az iskolai holmikkal együtt kapott nagy faládát (rakománya főként könyvekből állt, köztük regényekkel, verseskötetekkel és novellásgyűjteményekkel), és teljes ruhatárát is begyömöszölte egy kisebb táskába, levitte a csomagokat az előszobába vezető lépcső aljához. Következő útja a pincébe vezetett. Bedobozolt mindent, ami a kezei ügyébe került: könyveket, alapanyagokat, fiolákat, kész főzeteket. Aztán, a pakkok súlyától roskadozva visszatért a bőröndje mellé. Körülnézett, és, miután meggyőződött róla, hogy senki nem fog segíteni neki, és búcsúzni vágyó tömegek sem kísérik útján, nagyot sóhajtva kihordta mindenét a ház elé.

Csendben, karjait csípője felett összefonva álldogált odakint. Ha valaki csak egy kicsit is ért a pszichológiához, észrevehette volna, hogy ez a testtartás a kiszolgáltatottságérzésből fakad. De szerencsére nemhogy ilyen személy, de egyáltalán senki nem volt a közelében. Ő pedig várta a felmentő sereget, ami majd kiragadja ebből a pokolból, és egy másfajta pokolba viszi –emberek közé.

Körülbelül tíz perce várakozott már, mikor eszébe jutott, mit mondott az igazgató: ,,néhány órán belül"... Na szép. Ő meg itt szobrozik, mert negyed óra alatt mindent felmarkolt, ami kellhet. Unatkozott. Előszedte azt a kis könyvecskét, amit Roxfortban kapott. Lassú, megfontolt mozdulatokkal lapozgatni kezdte. S mit tesz a Sors? Ha éppen jól elvan az ember, természetes, hogy jön, aminek jönnie kell. Nemsokára a távolban egy mozgó sziluettet vett észre. Az alak feléje tartott, lassú, de biztos mozgással, át a mezőkön, el a virágos lugasok mellett, rátérve az útra. Susan valószínűsítette, hogy őt küldték el érte. Nem is csalódott: mikor az idegen mustrálótávolságba ért, tisztán látszott, hogy talár van rajta, igazi, fekete, varázslóknak való. Susan is ilyet viselt; kapva kapott annó a lehetőségen, hogy sötét színekkel bíró ruhatárát gyarapíthatja.
A férfi –mert mozgása, alakja erre engedett következtetni –végre odaért hozzá, s Susan szomorú-büszkén állta a komoly tekintetet.