Ez aranyos. Előbb megment párszor, utána rám veti magát, majd magyarázkodik, végül a magyarázkodást is megmagyarázza. Ki érti? Mert én nem.

Csendesen, lassan, óvatosan haladunk a kétségtelenül félelmetes sötétben. Valamiért most úgy érzem, jó, hogy Piton előttem megy, így legalább van kinek a nyakába ugranom, ha meglep egy árny, vagy… Malfoy. Biztos hozza magával csatlósait is, de velük nem lesz gond, többnyire csak állnak majd, mint két bamba szamár.

- Ha lehet, a szobámba szeretnék visszajutni. – szólok előre Pitonnak, ám ő, mint aki meg sem hallotta, teljesen másról beszél.

- Ezek után háromszor is meggondolod, mikor, hova mész a kastélyban, és ki után koslatsz. – ó, ha látnám a képét! Tuti vigyorog, de nem ám az elviselhetőbb formában.

- Hát, az biztos, hogy téged messzire elkerüllek. – reagálok kijelentésére.

- Tsss! – csitít hirtelen, megtorpan, én meg belemegyek – természetesen, mert hát miért is állna meg úgy, hogy én is időben tudjak róla? Nem hallott még a féklámpáról?

- Mi van? – suttogom oda neki, s jobb kezemmel karját fogom, bal kezemet pedig hátára teszem, elbújok mögötte. A fáklyák sejtelmes fényt kölcsönöznek a falaknak, és már harmadszor tévedt tekintetem Perselus árnyékára, amihez most az enyém is csatlakozik azzal, hogy szorosan Piton mögött állok, és egy szörnyű pillanatra megint azt hittem, hogy egy szörnyeteg le akarja harapni a fejem. Hát ennyit rólam, és az élénk fantáziámról.

- Semmi. Megijedtél? – felegyenesedik, és sebes léptekkel folytatja útját, mintha mi sem történt volna. Elképesztő! Esküszöm, még egy ilyen húzás, és megtépem!

- Te… Te aljas, alávaló, te féreg, te! – loholok utána öklömet emelgetve. Nem teszek úgy, mint aki nem ijedt meg, mert… na jó, beismerem, tele lett a pelenkám egy pillanat alatt.

De belátom, fölösleges hepciáskodnom.

Jól van, mára ennyi elég volt. Jó lenne, ha végre leszállna rólam, de még előtte elárulná, mi a fene folyik itt.

- Megérkeztünk. – félreáll utamból, hogy egyedül mehessek tovább biztonságot jelentő párnáim közé. Ne nézzetek így! Igen, öt párnával alszom. Miért, ti nem?

- Hurrá. Kösz az idegenvezetést. – vetem oda Pitonnak hanyagul, s ellépve mellette gyors léptekkel igyekszem minél hamarabb hálókörletembe érni. Oda bezzeg ő már nem jön! Mert a Griffendél így, a Griffendél úgy, a Griffendél pfuj. Persze, mert a Mardekár szent, és sérthetetlen, mi több, tökéletes! Kifordul a gyomrom tőlük… és akkor még finoman fejeztem ki magam. Hátborzongató…

Óvatosan nyitok be szobámba, hogy társaimat véletlenül se ébresszem fel. Nem sok időm maradt az alvásra, de most nem is tudok elaludni. Jár az agyam folyamatosan, főképp azon gondolkozom, hogy vajon Piton hazudott-e. Elég valószínűnek tűnik, mert Malfoy nem jelent meg kis utunkon visszafelé. Én tökéletesen el tudom képzelni Pitonról, hogy csak bemártotta Malfoyt, bár amaz nem patyolat tiszta jelleméről híres. Most mondhatnám azt, hogy nem nyugszom, amíg ki nem derítem, mi folyik itt, de az igazság az, hogy egyáltalán nincs kedvem ezen görcsölni. Megtalál a baj anélkül is, hogy keresném, s lehet, jobb is, ha csak várok, mert így, a háttérből figyelve sokkal több mindent láthatok meg, mintha benne lennék az események sűrűjében. Piton is valahogy így tesz… kívülállóként figyel mindent és mindenkit, s ezért aztán jobban ismeri azt a bizonyos mindent és mindenkit, mint bárki más.

Nos, hajrá, holnaptól… azaz mától, lévén, hogy hajnal van, elindul háttérakcióm. Remélem, nem rángatnak vissza a „ringbe”, s főleg nem az a hülye Malfoy a kisded játékaival, mert akkor nagyon, de nagyon mérges leszek. És most lusta vagyok mérgesnek lenni.

**

Jó lenne tudni, hány óra van… de semmi kedvem megmozdulni. Olyan kényelmesen fekszem… puha párnák, puha, kívül kellemesen hűvös paplan, jólesik végigsimítani rajta a takaró alatt felmelegedett kezemmel. Az órám az éjjeli szekrényen van… hjaj na jó legalább azt megnézem.

Nyolc óra… kereken. Szuper. Lassan kikászálódom, és elcsoszogok a fürdőig. A szobatársaim már nincsenek itt, nem tudom, hol lehetnek, de már kezdem unni, hogy tudomást sem vesznek rólam. Nem mintha annyira vágynám a társaságukat, de azért enyhén idegesít néha, hogy mindig csak hűlt helyükkel találkozom.

Uhhh tükörbe sem nézek többet… micsoda egy holdkóros, karikás szemű liba hunyorog rám! Na jó ezt hanyagolom… zuhany, fogmosás, pár tonna festék, és nem látszik, hogy alig aludtam. Nem, a festék elmaradhat… úgyis elkenem, ha elfelejtem, hogy bevakoltam magam. Jah, és némi táplálékkal is meg kéne örvendeztetnem tegnap dél óta sanyargatott gyomromat. Pocsék reggel… oké, bármit tehetnek velem Malfoyék és Piton, vagy akárki, egy mérföldes dogát irathatnak velem bármikor, csak ma hagyjon mindenki békén. Nyűgös vagyok, és fáradt, és ilyenkor olyan dolgokat tehetek, amiket lehet, később megbánok. Vagy az illető bánja meg, hogy találkozott velem eme nyűgös napomon… vagy én bánom meg, hogy mondtam az illetőnek egyet s mást… ja, ezt már említettem.

---

Nah, akkor irány a Nagyterem.

Üresek a folyosók… mi van, már mindenki eszik?

Gondolhattam volna… mindenki tömi a búráját… csatlakozom!

Na, nézzük a terepet. Malfoy… Malfoy Malfoy Malfoy… nincs. Hurrá.

Piton… Piton Piton Piton… nincs… de mégis. Ott a szélen. Na, annyi a nyugodt, magányos reggelemnek. Bár, eddig biztos nem vett észre.

Bolond! Ennél a pasinál semmi sem biztos.

Rántotta, pirítós, narancslé és miegymás, dugig vagyok. Tekintetemet nem veszem le Pitonról, kíváncsi vagyok, utánam jön-e.

Nem jön… figyel valakire… néz ide, néz oda, de engem szerencsére nem pécézett ki magának.

Visszamegyek a hálókörletbe, összeszedem a cuccomat, és megyek órára. Tele hassal utálok sétálni, ilyenkor imádom, hogy a Nagyterem közel van a Griffendél toronyhoz.

- Hova-hova kicsilány?

- Piton! – a fenébe, megint a frászt hozta rám! Egyszer akkorát bemosok neki, hogy elmegy a kedve a szekálásomtól.

- Mit csinálsz ma este? – sejtelmesen, megjátszott-kedvesen közelebb húzódik hozzám. Persze, itt, az éppen üres folyosón, ahol senki sem lát, mer szemétkedni, de, ha lenne közönségünk, tuti visszafogná magát. Ez lenne a megoldás? Járjak mindig tömegben? Ez kell ahhoz, hogy leszálljanak rólam?

- Az biztos, hogy nem utánad fogok koslatni. – bal kezem csípőre teszem, jobb vállammal nekidőlök a falnak, s felveszem Pitonka stílusát, hogy ne érezze magát egyedül szegény.

- Pedig már kezdtem reménykedni. – megereszt egy gúnyos mosolyt, és nyilván folytatná a játszadozást, de azt hiszem, nekem most ehhez sincs kedvem.

- Nos, csak annyit mondhatok: a remény hal meg utoljára. Úgyhogy épp ideje. Szevasz. – ellépek előle, s folytatom utamat eredeti célom felé.

Au, hát ez nem igaz, mit akar még? Miért ráncigál?

- Hagyj békén! Eressz! Mit akarsz tőlem? Csak nem megint megkívántál? – hiába kapálózom, egyre erősebben fog, de már ő is kapkod. Erőszakosan megragadja csuklóimat, s azoknál fogva hátam mögé szorítja karjaimat.

- Minél kevésbé ellenkezel, annál hamarabb szabadulsz. – sziszegi arcomba, miközben felforrósodott lehelete égeti kihűlt bőrömet.

- Mi vagy te, futóhomok? – nevetek cinikusan.

Ellök magától, de nem esek el, kihúzom magam, s ellenállón nézek szemébe. Belül talán – mondom talán – kicsit megremegek időnként, de ezt, mint mindig, most is jól titkolom.

- Nem is tudom, ki koslat ki után. Mintha te lennél az, aki mindig ott van, ahol én, mindig leselkedsz, kétszínű vagy, bemószerolsz Dumbledorenál, csak, hogy rólad elterelődjön a gyanú, mert igen, minden bizonnyal ezért vádoltál meg engem, holott te átkoztad meg Malfoyékat, hogy engem megments! Vagy nem így volt? Jó lenne, hanem csak a tettek, hanem a szavak embere is lennél! – már kiabálok vele, a hócipőm tele van, itt és most elmesél szépen mindent töviről hegyire magáról és a kis üzelmeiről.

- Még mindig ennél vagy leragadva?

- Ne szakíts félbe! Igen, ennél, ugyanis baromira fúrja az oldalam a kíváncsiság, hogy vajon mi a fene bajod van velem, miért csinálod ezt?! – na most aztán tényleg ideges vagyok. Még sosem voltam senkire ilyen mérges. De azért azt kicsit furcsállom, hogy így kifakad belőlem minden.

- Mit? – ő sem nyugodt már, arca elkomorult, a gúnyos vigyornak nyoma sincs.

- Mondtam, hogy ne szakíts félbe! Hogy mit? Mindent! Követsz, kiállsz értem, mellettem azzal a három majommal szemben, azután rám terheled a felelősséget! Megpróbálsz megerőszakolni, mert ínyedre vagyok, s mellesleg, mert nem akarod, hogy Malfoy kapjon el, csak tudod, azt nem értem, mi a jó büdös francért érdekel téged, hogy mi van velem, és még mindig nem tudom, mit akartál kinyögni tegnap, amikor összeestél ott előttem, és mindenfélét összehordtál, mentegetőztél! Mondd, mi ütött beléd? Ki vagy te? Miért csinálod ezt? – minden, de minden kiszakadt belőlem, minden, amit szívem, lelkem, agytekervényeim rejtettek, ami nem hagyott nyugodni. Fel akartam adni, más akartam, nem ezt, s erre megjelenik Piton, és mindent elront! Nem tudom lassan megállni, hogy ki ne rázzak belőle egy elfogadható magyarázatot. Hisztis, nyűgös vagyok, és, mint mondtam, ilyenkor sok mindenre képes vagyok.

Te jó ég… lihegek, mint egy kutya… üvöltöttem torkom szakadtából, ez meg itt áll előttem faarccal, egy csipetnyi borúval a szemében! Mekkora egy marha voltam! Nem adhatom meg neki még egyszer azt az örömöt, hogy lássa, mennyire ki tud hozni a sodromból. Mellesleg… ez már tényleg csak a tehetetlen düh volt. Utálom, hogy folyton járkál utánam, és még neki áll feljebb!

- Ha megnyugodtál, talán beszélhetnénk. – töri meg a feszült csendet mély hangjával.

- Na, csak nem? Megeredt a nyelved? Vagy Veritaserumot ittál titokban? – váltok ismét gúnyos hangnemre.

- Talán azt kellett volna… akkor már túl lennénk ezen az egészen, és végre békén hagynál. – veti oda nekem, hátat fordít, el akar menni.

- Mi az, hogy én hagynálak békén téged? – kiáltok utána felháborodva – Állj meg! Mi van, beijedtél? Perselus Piton fél tőlem?

Na látom, erre nagyon ideges. De ő akarta, ha normális lenne, nem idegesíteném. Mellesleg ő jobban idegesít engem, mint én őt.

- Még mindig nem vetted észre, hogy melletted vagyok, nem ellened? – suttogja váratlanul nyugodt hangon.

- Talán, ha úgy viselkednél, hogy észrevehető legyen… - súgom vissza a döbbenettől dermedten.

- Fogd meg a kezem. – kéri egyenesen szemembe nézve, mintegy bíztatva, hogy tegyem meg, amire kér.

Lepillantok, s látom, jobb tenyerét kitárta, hogy belecsúsztathassam kézfejem. Nem tudom, mire készül, lehet, hogy becsap, de valamiért hiszek neki. Hinni akarok neki.