Anyja lánya

- El ne mondd a mamának! Oké? Beszélhetsz bármiről, csak a mai napról ne! Rendben?
- Jó, papa… de miért?
- Mert, ha a mama megtudja, hogy mi történt, ezer és egy százalék, hogy azon nyomban megöl.
- Jaj, apa! Ne beszélj hülyeségeket!
- Hü… hülyeségeket?? Te hol tanultad ezt?
- Apa! Emberek közé járok, ha nem tudnád!
- Emberek közé?? Hat és hét éves GYEREKEK közé jársz!
- Miért, a gyerekek nem emberek?
- De… de… de a gyerekek CSAK gyerekek… és… és…
- Ne aggódj, apa, a suli nem zárda, és Johnny sem papnak készül. Nyilván tud mást is a „szent szövegeken” kívül…
- Ezzel azt akarod mondani, hogy attól a kis… szóval tőle tanulod ezt a szöveget?
- Nem, papa, a mami lánya vagyok.
- Nna ez az egy, amit tőlem hallottál… anyád lánya vagy.
A férfi arcán büszke mosoly suhant át – már nem volt meglepődve a hallottakon.

Anyja lánya II. – A Nagy Balhé I.

- Tehát, ismételjük át! Bemegyünk szépen a házba, és úgy teszünk, mintha…
- Mintha mi sem történt volna, tudom.
- És, ha a mami kérdezi, minden rendben volt-e, mi azt mondjuk…
- Azt mondjuk, igen, minden a lehető legnagyobb rendben volt. Nem volt semmi gubanc, nem vesz…
- Hé! Ezt máris felejtsd el! Ezt már nem mondod a maminak.
- Miért? Ha azt mondom, hogy nem veszte…
- Nem! Susan! Kicsim, figyelj rám. Ez már túl átlátszó lenne. Kérlek, nagyon kérlek, ne áruld el a papát, rendben?
- Rendben.
A kis vöröske boldogan ugrált be otthona ajtaján, göndör fürtjei csak úgy lobogtak utána. Apja feszülten követte, majd, mikor az meglátta feleségét, mosolyt erőltetve arcára imádkozni kezdett, hogy ne bukjon le.
- Szia mami! – köszönt a kislány, s édesanyja nyakába ugrott.
- Szervusz kincsem! Hol voltatok ilyen sokáig? – kérdezte az anya lányát ölelgetve.
- Képzeld, a papa elvesztett az áruházban!

A Nagy Balhé II.

- Te elvesztetted a lányunkat abban a hatalmas áruházban?? – üvöltött magából kikelve Miriam.
- Úgy, ahogy mondod: hatalmas! A lányod pedig kicsi!
- Ó, szóval ilyenkor csak az én lányom? Hogy mered ráterhelni a felelősséget? Te voltál vele, neked kellett volna vigyáznod rá!
- Én vigyáztam is!
- Igen, épp az előbb hallottam az eredményét!
- Mami!
- Maradj ki ebből kicsim.
- Papa!
- Susan, menj a szobádba.
- Ne, Susan, inkább nézd meg a testvéreidet, alszanak-e még.
- De mami…
- Susan! Menj!
- Mami a világért sem akarom megzavarni kettőtök bájos csevelyét, de mi lenne, ha végre én is mondhatnék valamit?
A két szülő szájukat tátva mered a kislányra. Hét évesen máris olyan, mintha…
- Látszik, hogy a te lányod… - mondták egyszerre. Nem tudták megállni, hogy egy röpke mosolyt el ne engedjenek, ám az rögtön tovaszállt, s ismét próbálták demonstrálni komolyságukat, és kitartásukat véleményük mellett az üggyel kapcsolatban azzal, hogy ismét felöltötték haragosan komoly álarcukat.
- Mielőtt egymásnak esnétek, ugye elmondhatom, mi történt?
Miriam és Perselus rosszat sejtettek.
<i>Várjunk csak! Susan Miriam lánya… Miriam állandóan bevitt az erdőbe valamivel… nanneee!</i>
<i>Perselus sem volt különb ezen a téren… bár őt mindig is könnyű volt átejteni – azaz csak nekem volt könnyű… és Susan az én lányom… jaj ne…</i>
- Kicsim! Ugye nem… ?

- Mami, papi, de.

A kislány édes kacajjal szaladt ki a nappaliból, tudván, sikerült rászednie szüleit. Remek ötletnek tartotta, hogy otthagyta édesapját a hatalmas szupermarketben, s mikor látta, hogy már eléggé kiidegeskedte magát, és saját maga felakasztását kérte minden járókelőtől - mielőtt még a felesége tenné meg -, „feladta” magát a vevőszolgálaton, s megvárta, míg apja érte siet. Alig várta, hogy hazaérjenek, és kinevethesse magát. <i>Mára elég volt</i> gondolta <i>mára…</i>