A férjem, aki miatt megtanultam ördögöt űzni

Nem dolgozom.
Nem dolgozom?? Én?? Három rosszcsont, minden lében kanál, ’mindentelvarázsolokésmindentösszetörök’ gyerekkel a nyakamon? És még meri az én drágalátos férjem azt állítani, hogy nem dolgozom? Egész nap, mint egy kommandós, felfegyverkezve a legkülönfélébb kötöző és csirkefogó bűbájokkal loholok a fiaim után, akik, bármit alkalmazok is velük szemben, rám se hederítenek. Bezzeg, ha hazajön az apjuk – sajnos foglalkozása miatt csak nagyon ritkán – katonás rendbe vágják magukat, engedelmesek – még nekem is -, és az én nagyra becsült férjecském – aki egyébként nem sok segítségemre van, kivéve, hogy a gyerekek legalább rá hallgatnak – természetesen engem hord le, hogy mekkora rendetlenség van, hogy nincs megfőzve, és még sorolhatnám. De hát mikor tennék rendet? Mikor főznék? Éjszaka? Akkor, amikor én is hullaként esem be az üres franciaágyba?
Na, igen, ez a másik probléma. Az év nagy részén egyedül fekszem és kelek. Alig látom a férjemet. Amikor meg itthon van… na jó, van benne köszönet… de erről rajtam kívül senki sem tud. Olyan undok tud lenni… ám, ha kettesben vagyunk! Ó, Merlinre! Olyankor kárpótol mindenért. És olyankor eszembe jut, miért is szeretem annyira. Egyszer, nem többször, beismerte, hogy én vagyok az egyetlen, aki látom benne azt, amit még ő maga sem látott sokáig… mindaddig, amíg rá nem mutattam. Még a saját apja sem látta, talán anyja sem. No, de Tobiason nem is csodálkozom… inkább azt csodálom, hogy Perselusban megragadt valami az édesanyja különlegességéből.
Tudom én, bizony, hogy tudom, miért is lehet szeretni az én undok férjemet. Különben hogyan szültem volna neki három ilyen fékezhetetlen, vérbeli leendő-mardekárost. Merthogy tuti, hogy apjuk nyomdokaiba lépnek majd – már ami az iskolát illeti.
Visszatérve a franciaágyra: ez az egyetlen hely, ahol Perselus nyíltan szeret engem. Elfogadtam, bár sokáig hadakoztam vele ezért. De rájöttem, hogy nem érdemes, Perselus képtelen mások előtt is felvállalni érzéseit. De hát valahogy mégis feleségül vett!
A gyerekeket is szereti, tudom. Láttam… bár nem akarta, s talán nem is tudja, hogy láttam. Csodálatosan viselkedett velük. Egy évben talán csak egyszer, de legalább a fiúk biztosak lehetnek abban, hogy az apjuk szereti őket.
Perselus nem Tobias.
Perselus ember. Férfi, és apa. Undok ember, hanyag férj, szigorú apa.
Akárhogy is, én szeretem a férjemet.
Ő az, aki miatt megtanultam egyszerre három ördögöt űzni.