Az üvegház mögött
2006.02.17. 19:07
Az üvegház mögött
Perselus idegesen toporgott az üvegház mögötti kis zöld pázsiton. Mindig ilyen kellemes izgalom kerítette hatalmába, mikor Florence-szel való találkozásra került sor.
A bál óta nem tudta elfelejteni a lányt, aki azon az estén elrabolta a szívét.
Akárhányszor becsukta szemeit, maga előtt látta őt hosszú, barna hajával és égszínkék szemeivel, bájos mosollyal az arcán.
Csakhogy volt egy apró probléma. Ő, Perselus Piton, mardekáros, míg Florence, aki mellesleg Dumbledore unokája, a Griffendél táborát erősítette. A két ház közötti viszály és Potterék leendő gúnyolódása vezetett odáig, hogy közös megegyezéssel eltitkolják kapcsolatukat. Perselus nem tudta volna elviselni, hogy kedvesét úton útfélen vele, az örök vesztessel gúnyolják. Nem, nem önmagát féltette, hanem Florence-t.
Így hát, nem maradt más, mint a titkos találkák. Mert kapcsolatuk koránt sem ért véget. Egy hétig sem bírták egymás nélkül mikor azon kapták magukat, hogy a kastély egyik eldugott zugában egymásba kapaszkodva csókolóznak.
Most éppen itt, az üvegház mögött adtak egymásnak randevút, de a fiú már lassan félórája várt és a lány még sehol.
Idegesen pillantgatott a nagyapjától örökölt órára, aminek mutatója pont harminc perccel mutatott többet, mint kéne.
Hol késik? Pedig az órájának már jó ideje vége.
Nem volt sok ideje ezen vacillálni, mert hirtelen zajt hallott az egyik közeli bokorból. Gyanakodva lépett közelebb és idegesen forgatta fejét, mintha keresne valakit, de aztán a zaj elült.
Talán csak egy madár vagy egy mókus volt – futott át agyán, de a biztonság kedvéért benézett az egyik bokor mögé.
Mikor nem talált semmit, nyugodtan fordult vissza és várakozott tovább.
Meleg,kora nyári nap volt és a hőség itt az üvegházak tövében még elviselhetetlenebb volt.
De nem mozdult volna, a világ minden kincséért sem.
Tudta, ha Florence megígér valamit, akkor azt be is tartja. Biztos rajta kívül álló okok miatt késlekedik. Igen, csak ez történhetett – bólintott.
Kilesett az üvegház mögül és ekkor megpillantotta azt, akire már olyan régóta várt.
Florence komoly arccal közeledett célállomása felé és mikor meglátta a rá váró fekete hajú fiút, szája mosolyra húzódott, lépteit megnyújtotta, hogy minél hamarabb a karjaiba vethesse magát.
Perselus próbált annyira szigorú képet vágni, amennyire csak képes volt rá, de nem tudta elrejteni az apró mosolyt szája szegletében.
- Már azt hittem… - kezdte szemrehányóan, mikor puha ajkak tapadtak az övéire és apró karok fonódtak nyaka köré. Mit is hitt? Mit is akart mondani? Már nem is fontos, hiszen már itt van vele! A többi nem érdekes.
- Mit is akartál mondani? - kérdezte Florence, mikor nagy nehezen elválltak egymástól és ő pimaszul a fiúra mosolygott, karjait még mindig Perselus köré fonva. – Ne haragudj, hogy késtem, de nagyapa feltartott.
- Nem mondtad el neki, hova jössz, ugye? – kapta fel fejét Piton és emelte fekete szemeit kérdőn a lányra, aki megrázta a fejét. –Helyes. Csak, mert nem szeretném, ha… tudod… bajod lenne…ebből az egészből…
- Úgy érted, belőled? – nevetett fel a lány és játékosan félrehúzódott, egy percre sem elengedve Perselus kezét, aki egy lépéssel közelebb lépett hozzá, míg a lány ismét hátrált. Nem űzhették sokáig ezt a különös játékot, mert Florence észrevette, hogy háta az üvegháznak ütközik.
Nem tehetett mást, megadta magát a fiúnak és elmerül a feneketlen szempárban. Amit legközelebb érzett, az egy kar volt a dereka körül és egy, az ajkaira tapadó száj.
Szerette ezt a fiút, kétség sem fért hozzá és nem tudta, meddig bírja még a titkolózást. Hát olyan nagy bűn, hogy egy mardekárost szeret?
- Piton és Florence! Az üvegház mögött…csó-ko-lóz-nak! - hasított egy gúnyos hang fülükbe, nem messze tőlük, mire ők úgy rebbentek szét, mint, akik ép valami rosszban sántikálnak. Perselus dühösen oldalra fordította a fejét és meglátta az egyik bokor mellett Bertha Jorkinst.
- Nem láttál semmit! – szólt a lányra fenyegetőn, mire az gúnyosan felnevetett.
- Még hogy nem láttam semmi?! Sokkal többet láttam, mint az álmodni mertem volna. Estére az egész iskola tudni fogja, hogy a Roxfort angyalkája áthágta az íratlan szabályokat és tanulási időben kiszökött a kertbe, hogy egy mardekárossal csókolózzon!
- Arra nem fog sor kerülni! - sziszegte dühösen Perselus és innentől felgyorsultak az események. Előrántotta a pálcáját, mielőtt még azt Florence megakadályozhatta volna és Berthára szegezte. – Ex memoriam!
A lány megtántorodott, majd kissé zavarodottan nézett a vele szemben álló párra.
- Azonnal csináld vissza! – parancsolt Pitonra Florence. – Ezt nem szabad! Ezért kicsaphatnak!
- Tudod te, mit akart csinálni?! – nézett értetlenkedve a fiú a lányra.
- Ha még látni akarsz ebben az életben, azonnal csináld vissza!
Perselus felsóhajtott, ismét a zavaradott boszorkányra emelte pálcáját és elmormolta a varázsigét. Mire Bertha rádöbbent, mi történt vele, ijedten sarkon fordult és magára hagyva a párt, visszarohant a kastélyba.
- Most már az egész iskola tudni fogja. Remélem, elégedett vagy! – szólt csendesen, Florence-ra sem nézve, mire a lány mellé lépett és átkarolta a nyakát.
- Teljesen – suttogta és megcsókolta kedvesét.
|