- Ó, hát ismersz engem? Mmm… pedig nem emlékszem, hogy hagytam volna egyszer is megszökni a … vacsoránkat. – a hatalmas pók hangja hátborzongató volt, még látványát is felülmúlta. A kis csapat reszketett a félelemtől. – Erre most sem lesz példa. A gyermekeim már nagyon éhesek.
Aragog pókjai már mind ott nyüzsögtek körülöttük, bármerre tekintettek, mindenütt őket látták.
- Hátra… - suttogta Joana a többieknek – Hátra! – lassú, óvatos léptekkel hátrálni kezdett, maga mögött tolva barátait.
Talán valahogy sikerült volna megszökniük, talán elegen voltak ahhoz, hogy átkokkal utat törhessenek maguknak, de Justin másképp döntött. Joana elé ugrott és pálcáját a feléjük közelítő nagyobbnál nagyobb, nyálkás hálókon ereszkedő pókokra, majd Aragogra szegezte.
- Hát belőlünk nem eszel! – kiáltotta dühösen. Hangját nem remegtette meg szerencsére a félelem, ami oroszlán szívét akkor hatalmába kerítette.
Jesse sem állt tétlenül, bátyja mellé ugrott, s a tiltakozni készülő Joanát a többi lánnyal együtt hátra felé tolta.
- Ó, a kis hangyácska nem szeretne részt venni az ünnepi lakomán. – sóhajtotta ál-csalódottsággal Aragog – Pedig most aztán jut mindenkinek a finom falatokból! – rekedtes kacaja sokáig visszhangzott a rémült csapat fülében. Az éhes pókok körbevették őket, nem hagytak menekülési utat.
- Jaj, mi lesz velünk? Segítsen valaki! – nyöszörgött Josephin.
- Ha ezt tudtam volna… jaj, Josephin, miért nem maradtunk a Roxfortban? – Jane reszketve karolt ikertestvérébe, s olyan szorosan bújt hozzá, mintha ez megmentette volna életét.
Rose csendesen, bár a félelemtől szintén reszketve megfogta Joana kezét, s kissé megszorította. Éreztette vele, hogy bármire kész, csak adjon jelt és segít neki végrehajtani a tervét.
De Joanának nem volt terve. Halvány fogalma sem volt arról, hogyan meneküljenek meg. Felelősnek érezte magát testvéreiért és barátnőiért… de tulajdonképpen testvérei barátai is voltak és barátai pedig testvérei is.
Mel halkan felsikkantott, amint megérezte, hogy valami van a vállán…
- Jo… Jo! – szólongatta kétségbeesetten, halálra vált arccal barátnőjét. A felszólításra mindenki hátrapillantott, s jéggé dermedtek az eléjük táruló látványtól. Mel hátára lassan egy hatalmas pók mászott, hosszú ízelt lábaival átkarolta a lányt, majd hegyes fogait elővillantva a nyakába mélyesztette.
- Ne! – kiáltott fel azonnal Justin. Mindenki kétségbeesetten, ledermedve figyelte, mi történik, de a fiú nem tudott tétlenül állni. Odarohant a pókhoz és egy átokkal leszedte szerelme hátáról. Azonban ezzel sajnos nem segített kedvesén. A lány, mintha gumiból lett volna, úgy csuklott össze, s hanyatlott a földre. Justin leborult mellé, ám nem maradt idejük a sajnálkozásra. Az átokkal sújtott pók úgy nekivágódott egy hatalmas gyökérnek, hogy többet nem mozdult. Feldühödött testvérei Aragog utasítása nélkül is nekirontottak a fiataloknak.
- Megöltétek egy gyermekemet! Megöltétek őt! Nem tudjátok, mit cselekedtetek! Megkeserülitek, hogy bántottátok a kicsikémet! – dühöngött Aragog. Rettenetes hangja betöltötte a vastag gyökerek által határolt fészket. Az ikrek sírva fakadtak a félelemtől, Rose pedig barátnője élete miatt aggódott. Sejtette, hogy nem élt már, de reménykedett abban, hogy téved.
Jesse bátyja mellett térdelt, majd látván, hogy talán rá már nem igazán számíthat, a lányok elé állt, hogy megvédje őket.
A pókok jöttek megállíthatatlanul, ők pedig hiába szórták az erősebbnél erősebb átkokat, nem sikerült utat törniük maguknak.
Aragog hörgése már nem hatott rémisztőbbnek az őket támadó pókoktól. Három ugrott felülről az iker lányokra, s egy szempillantás alatt felvonták magukkal őket.
- Jane! Josephin! Ne! - Joana és Rose két kézzel kapott utánuk, majd pálcájukat is használták, de az ikrek eltűntek a szemük elől.
Már csak négyen maradtak. Justin visszaállt melléjük, ő Rose-t, Jesse pedig Joanát védte testével. Néhány méterrel előttük meglátták a három pókot, ami az ikreket vitte. Immár ők is eszméletlenek voltak. Ledobták őket Aragog elé, aki elkiáltotta magát:
- A tiétek, gyermekeim! – a pókok felkapták a már megbénított lányokat és elvonszolták magukkal. Rengetegen gyűltek köréjük, szinte egymást marcangolták a két zsákmányért.
Szörnyű látvány volt, Rose sírva fakadt, s Justin nyakába fúrta arcát, hogy ne kelljen végignéznie barátnői szörnyű halálát. A pókok az előbb mérgükkel megbénított áldozatokat ízelt lábaikkal és hegyes fogaikkal kapkodva marcangolták. Olyan sokan gyűltek rájuk, hogy szerencsére alig látszódott valami a „falatozásból”.
De a többi pók sem tétlenkedett. Egyiküknek sikerült kitérnie az egyik átok elől, s rávetette magát Jesse-re. Szinte ugyanabban a pillanatban Justinra és Rose-ra is rátelepedett egy szőrös szörnyeteg, Joana nem tudta, melyiküknek segítsen előbb, hisz egyszerre nem tudta megmenteni mindegyiküket. Fontossági sorrendet meg sem kísérelt felállítani. De nem gondolkozott, azonnal célzott és lőtt, célzott és lőtt, célzott és lőtt.
Háromból három, mégsem ő győzött. Kettőt a két fiúval együtt talált el, pontosabban a pókok olyan mértékben hosszú lábaik hatalmába kerítették a két fiút, hogy azokat már lehetetlen volt megszabadítani tőlük.
Joana kétségbeesetten nézte, ahogy barátait elragadják a pókok. Tudta, hogy ő volt a következő.
Rose mellette feküdt, arca falfehér volt, szemei tágra nyíltak, s még mindig a határtalan rémület tükröződött belőlük.
- Rose! Rose kérlek, ne add fel! – letérdelt mellé és simogatni kezdte barátnője arcát.
Joanát is immár teljes mértékben hatalmába kerítette a félelem, minden tagja reszketett. Aragog hörgésével gyermekeit Joanára uszította. Hiába próbálkozott bármivel is, őt is magukkal ragadták.
- Hozzátok ide nekem, gyermekeim! – hívta magához pókjait Aragog. Joana hadonászott, pálcáját már rég elveszítette… minden reményével együtt. Könnyei szemeibe fagytak, kiáltani sem tudott már. Karjait az őt fogva tartó pók szorosan teste mellé szorította, majd megérkezve a hatalmas szörny elé ledobta. Joana lassan feltápászkodott a földről és bár térdei reszkettek, megpróbált bátran szembeszállni Aragoggal. Tudta, csak akkor maradhat életben, ha nem hagyja el magát.
- Te vagy mindközül a legfinomabb falat. – hörögte a hatalmas pók – Te az enyém leszel.
Tekintélyes méretű ízelt, szőrös lábaival nehézkesen tolta magát előre, majd a két elsővel megmarkolta Joanát, akinek már alig maradt ereje védekezni. Széles szájnyílásához emelte, hogy fogain keresztül megbéníthassa áldozatát.
- Joana… - egy erőltetett, mégis gyenge hang ütötte meg a halálra már felkészült lány fülét. Fejét oldalra fordítva meglátta a földön fekvő Rose-t, aki pálcáját kezében tartva, remegő kézzel azt felfelé irányította. – Mar… - megpróbált kimondani egy átkot, ám erejéből már alig tellett beszédre – Marchia… Marchia aasante! – hirtelen fehér fény lövellt ki Rose pálcájából, amely körbevette Joanát, s kitépte őt a szörny fogságából.
Rose-tól többre nem tellett, maradék erejét is elveszítve visszarogyott a földre… teljesen eszméletlenül.
Joana barátnője mellett landolt, majd azonnal felugrott. Egy szempillantás alatt körbenézett és felmérte a helyzetet: Justin talárja és Jesse táskája tőle nem messze feküdt, az ikrekből már semmit sem látott. Rose maradt már csak, akit még esélye volt megmenteni. Felkapta hát barátnője testét és vonszolni kezdte. Ő maga is egyre gyengébb volt, alig tudta megtartani az eszméletlen lányt.
Aragog mérhetetlen dühbe gurult, kiáltása megfagyasztotta a vért Joanában. Hátulról elkapta és rángatni kezdte. A lány eközben elejtette barátnőjét.
Aragog nem várt tovább, s rettenetes hörgése kíséretében mérgét Joana vérébe juttatta.
A lány azonnal elgyengült, s rongybabaként tűrte, hogy fogvatartója a földhöz csapja. Maradék erejéből felemelte fejét, könnyei homoktól piszkos arcát mosták, minden tagja reszketett a félelemtől és a fájdalomtól.
Nem tudta tovább tartani magát. Érezte, ahogy a méreg rettentő gyorsan végigjárta testét és tagjait egyenként megbénította.
Pár másodperc múlva eszméletlenül hanyatlott a földre… Rose mellett.