22. fejezet

Feltérképezés

- Bárki is az, hagyjon békén! –húzta félálomban a párnát fejére Perselus. Majd megérezte a karján a simogató női kezet és hátára fordult, egyenesen Diane szemébe nézve. – Te hogy kerülsz ide? –kérdezte álmosan.

- Nyitva felejtetted az ajtót este, miután elmentem – magyarázta a lány mosolyogva. – Így nem volt nagy kunszt bejönnöm.

- Én már azt sem értem, miért mentél el – ásított egy nagyot a férfi, majd ülő helyzetbe emelkedett. – Tényleg, miért is mentél el?

- Ez szép! – kuncogott a nő és odébb lökte a bájitaltan tanárt, hogy leülhessen mellé. – Pedig nem is ittunk és mégsem emlékszel semmire!

- Ezt azért nem mondanám! Inkább mondjuk azt, hogy nem sok mindenre. Fogalmam sincs, mivel sikerült így kiütnöm magam – tápászkodott fel Piton és öltözködni kezdett.

- Fáradt voltál, én meg hagytalak aludni.

- Tényleg? – gondolkodott el a férfi, aztán legyintett egyet. – Ezt nem fogom neked megbocsátani! Remélem tudod!

- Azért csak találunk valami lehetőséget a bocsánat kérésre – lépett közelebb kihívóan Diane a férfihoz és lassan megcsókolta.

- Igen, bizonyára – bólintott mosolyogva , megadóan Perselus, miután elszakadt a lány ajkaitól. –Te bocsánatot kérsz, én meg elfogadom! Majd kitaláljuk milyen módon történjen mindez. Mennyi az idő? – nézett a kandallón álló szépen kiművelt órára. –Fél öt?! Mondom én, hogy valami nincs rendben! Dupla bocsánatkérést várok, a korai ébresztésért. Ráadásul vasárnap…

- Dumbledore kéri, hogy menjünk be hozzá! Megkeresnéd Remust? A szobájában nem találtam! – kérte a szőke boszorkány, mielőtt kilépett az ajtón. A válasz egy bólintás volt, a jutalom pedig egy ragyogó mosoly, ami egy ilyen reggelen mindennél többet ért a bájitaltan tanárnak.

Piton gyorsan felöltözött és Lupin szobája felé vette az irányt. Ismerte a férfit és egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy máshol töltse az éjszakát, kivéve, ha telihold van! Felmerült benne a gondolat, hogy esetleg Tonksnál kéne keresni, de úgy gondolta, megreszkírozza még egyszer Remus szobájában a kutatást, ha ott nincs, akkor biztos a lánynál van, ott meg ő nem fogja zavarni.

Bekopogott Lupin szobája ajtaján, de mivel nem jött válasz , úgy döntött, hogy benyit.

Nem is volt bezárva.

Csendben lépett az egykori Tekergő szobájába és hirtelen megcsapta egy kellemetlen érzés! Túl nagy volt a csend!

Óvatosan belépett a fürdőszobába, sehol senki.

Megállt a szoba közepén és már azon volt, hogy megy is, mikor egy hirtelen jött ötlettől elkiáltotta magát.

- Lupin! Hol az ördögben…

De mondatot már nem tudta befejezni, mert hirtelen ráesett valami vagy valaki odafentről. Perselus csak úgy nyekkent, mikor földet ért.

- Bocsi! – hallotta meg Remus hangját.

- Te mi a jó fenét csinálsz?! – kiáltott fel ingerülten a bájitaltan tanár. – Leszállnál rólam?!

- Esetleg zavarok? – csendült fel egy ismerős hang az ajtóban. Mindketten felé fordultak, illetve Perselus csak fordult volna, ha megtudott volna mozdulni, ugyanis Lupin még mindig rajta volt.

- Diane! Leszednéd rólam ezt az idiótát? – fogta könyörgőre a dolgot a bájitaltan tanár.

- Nem szükséges! Megy egyedül is, köszi! – vánszorgott le Pitonról a korán őszülő férfi. – Jól vagy?

- Piszkosul. Rám zuhansz öt méter magasból és még képes vagy megkérdezni! – próbált feltápászkodni Perselus a földről.  –Minden tagom fáj! Kösz szépen! –kapott a hátához és megpróbált lábra állni, de sikertelenül.

- Várj, segítek! – sietett mellé Diane és megvizsgálta a férfi lábát. – Ez eltört.

- Isteni! –emelte tekintetét az ég felé a bájitaltan tanár, mintha azt kérdezné: ,,Mit követtem el?”

- Te jól vagy, Remus?

- Igen én puhára estem – vigyorgott a koránőszülő férfi.

- Hát ennek rendkívül örülök! – válaszolta gúnyosan Piton és egy gyilkos pillantást intézett Lupin felé.

- Semmi gond! Egy perc és kész – csillapította le kedvesét a szőke lány, és kezét végig Perselus térdére helyzete. – Látod? Meg is vagyunk! –állapította meg mosolyogva néhány pillanattal később.

- Elárulnád, hogy mit csináltál odafent?! – nézett szúrós tekintettel a  tanár barátja felé.

- Levitáltam. Gondoltam kipróbálom így az alvást. Még csak most tanulom, úgyhogy a lefelé jövetellel még gondjaim vannak –válaszolta zavartan Lupin.

- Tényleg? Fel se tűnt – gúnyolódott tovább a bájitaltan tanár. – Ha legközelebb lebegni támad kedved…

- Levitálni.

- Hívd, ahogy akarod! Csak, ha ezt csinálod, leszel szíves szólni, hogy még idejében elmenekülhessek!

- Fiúk, fiúk! –mosolygott Diane.  – Dumbledore  hivatott minket, úgyhogy erre most nincs idő. Majd hajba kaptok utána, de most mennünk kell! –ragadta karon a két férfit és kivezette őket a szobából, hogy aztán együtt induljanak az igazgató irodája felé.

- Nagyon örülök, hogy Önök is megérkeztek! – üdvözölte őket mosolyogva az idős mágus, majd hellyel kínálta a késve érkezőket. – Valami gond van, Perselus? – kérdezte, mikor szeme a bájitaltan tanárra tévedt, aki még mindig hátára szorította kezét.

- Á, semmi! Csak alacsonyan repültek a vérfarkasok.

- Mondtam már, hogy sajnálom! – fordult felé Remus és valóban látszott rajta, hogy sajnálja a dolgot.

- Egen, persze!

Ekkor vették észre, hogy nem csak ők vannak az irodában. Szinte az összes Rendtag megjelent. A Weasley –család minden tagja jelen volt, leszámítva az iskolában tartózkodó gyerekeket.

De ott volt még Mordon, Mundungus és így tovább.

- Nyilván meglepi Önöket a korai időpont! – folytatta az igazgató.

- Dehogy! Mindig ilyen korán kelek! Főleg egy jó kis éjszakázás után – morogta Piton, utalva arra, hogy tegnap éjjel Dumbledore kiküldte a Tiltott Rengeteg elé egy őrjáratra, amiből éjfél után szabadult. Nem csoda, hogy nem emlékszik arra, mi történt azután.

- Ne is figyeljen rá, igazgató úr! – mosolygott Diane. – Nagyon harapós kedvében van ma!

- Te is ilyen hangulatban lennél, ha…

- Hányszor kérjek még bocsánatot? – szakította félbe Remus.

- Lupin, most kivételesen nem rólad volt szó!

- Nem beszélhetnénk végre arról, ami miatt jöttünk? – dörmögte Mordon türelmetlenül. Semmi kifogása nem volt a két férfi veszekedése ellen, mert ő is korainak tartotta ezt az időpontot és így legalább valahogy életet tudott volna verni magába, azon kívül rendkívül szórakoztatónak talált mindenféle szópárbajt. Úgy vélte, erősíti az elmét és fokozza a gyorsaságot, a reflexeket. De most inkább úgy döntött, jobb túlesni az egész gyűlésen és minél hamarabb szabadulni.     

- Az ok, amiért hivattam mindannyiukat, az az alagút, amelyről már beszámoltam Önöknek. – folytatta az igazgató. – Úgy gondoltam, ideje lenne megnézni, hogy hova vezet és mi is az az alsó szint, amiről eddig senki sem tudott, még jómagam sem! Nos, mit gondolnak?

A Rend tagjai egy emberként bólintottak az ötletre, majd elindultak a folyosón a titkos terem felé.

A csapatot Dumbledore vezette McGalagonnyal. Mögöttük pedig szépen sorban haladtak a többiek. Perselus próbált Diane közelébe kerülni, de a lány éppen Mordonnal beszélgetett, így hát jobb híján Lupin és Tonks mellett baktatott.

- Rájött már, ki az áruló? – kérdezte csendesen az idős auror a szőke nőt, aki megrázta a fejét. –Pedig az Ön képességeivel…

- Legalább annyira tisztában vele, mint én, hogy némely képességemet már évek óta nem használtam! –szakította félbe Mordont. – És első sorban nem az én hibámból – tette hozzá.

- De a tisztánlátást nem lehet elfelejteni.

- Ez tény -  bólintott Diane. – De ez a legnehezebb mind közül. És itt most nem csak a jövőbe látásról van szó, bár tény, hogy néha az is nagyon jól jönne! – mosolyodott el.

- Nos, nem kell ahhoz látónak lenni, hogy lássam, ami nyilvánvaló! – fordult hátra az idős auror a mögötte lépkedő bájitaltan tanár felé.  – Ne ijedjen meg! –nyugtatta meg a lányt, aki aggódva nézett rá. – Szerintem rajtam kívül mások nem vették észre! Én is csak azért… tudja, ezért – mutatott sokat sejtetően hatalmas üvegszemére Mordon. – De magának ilyen eszközökre nincs szüksége, ahhoz, hogy lássa, amit más nem! A gyönyörű szemei pont ugyan olyan jól üzemelnek, mint nekem ez az ócskaság! Az érzései pedig magánügyek. Én nem szólok bele, bár megígértem az édesanyjának, hogy vigyázok magára, de ebben a részében én nem vagyok kompetens! – mosolyodott el most már ő is, amitől arca kicsit eltorzult a sok sebhely miatt. Egy idegen számára kissé ijesztően hathatott, de aki ismerte, tudta, hogy az öreg auror a légynek sem tudna ártani.

- Nem kedveli őt, igaz? –kérdezte a lány.

- Nem, nem igazán!- vallotta be Mordon. –De nem nekem kell hozzá mennem, hál’ Istennek!

- Kell? –torpant meg Diane. – Hogy érti azt, hogy kell?

- Albus messze vagyunk még? – váltott hirtelen témát az idős auror és előre sietett az igazgató mellé.

Szép! Most majdnem leszólta magát.

- Minden rendben? – szólította meg a bársonyos hang. Perselus épp akkor ért Lupinnal és Tonksszal a nő mellé, amikor az megállt a folyosó közepén. –Diane! – szólította meg a nevén is a férfi, mikor nem kapott választ a kérdésére. A lány megrázta a fejét és szembenézett a férfival.

- Igen, igen. Persze.

- Nem úgy nézel ki!

- Te hiszel a Sorsban? –kérdezte Diane hirtelen a bájitaltan tanárt, mikor Remus és Nymphadora már előttük haladtak. Fogalma sem volt róla, miért kérdezi, hiszen úgyis tudta, milyen választ fog kapni. Valami azonban azt súgta neki, hogy egy felsőbb hatalom keze van abban, hogy ők ketten végül egymásra találtak.

- Nem.

- Nem? De hát… hogy lehet?

- Nagyon egyszerű! Nem hiszek és kész.

- Na, és a jóslatok?

- Attól függ, kitől kapom. Ha Trelawneytől, akkor abból nem kérek, köszönöm! Miért kérdezed?

- Csak úgy eszembe jutott… rólad!

- Nekem egészen más dolgok jutnak eszembe rólad! – mosolyodott el a férfi, majd mikor meglátta a még mindig szemmel láthatóan gondolatban máshol járó nőt, úgy gondolta, nem forszírozza tovább a dolgot.

Csendben haladtak tovább egymás mellett a többiekkel, egy eddig ismeretlen lépcsőn és folyosón.

Mégis, mit értett azon Alastor, hogy hozzá kell mennem Perselushoz? –tanakodott magában a lány. – Miért kell? Talán Ő is a jövőbe lát? Vagy talán nem is úgy értette?

Eddig soha nem jutott eszébe, hogy megnézze a közös jövőjüket Perselusszal. Talán, mert félt attól, amit ott láthatna. Csak a jelennek élt, ha a férfival volt, más nem is számított! Eltökélte magában, hogy eztán sem lesz másképp. Lesz a jövőben, ahogy lesz!

A gondolataiból kizökkentette, hogy hirtelen megállt a kis csapat. Méghozzá egy hatalmas terem bejáratánál.

- Na, ez már valami! – kiáltott fel Charlie Weasley egy füttyszó kíséretében, mikor beléptek. –Ekkora pincét vagy mit, még életemben nem láttam!

- Nyilván a fél Roxfort alatt fekszik – gondolkodott hangosan az igazgató. – És nem véletlenül van itt. Ezt csatára tervezték, barátaim!

- Ugyan, Albus! Ez értelmetlen! –kezdte recsegő hangon Mordon. – A jóslat szerint, a csatának szabad téren kell lezajlania!

- Ez nem volt benne a jóslatban, Alastor! Csupán az, hogy Harry fogja legyőzni Voldemortot! – a név említésére többen felszisszentek a teremben.

- Minden esetre szép nagy hely, szó se róla! – mosolygott Hagrid. – Ráadásuk még közlekedő is van, kb. 2 méterre a földtől. Olyan, mint egy hosszú erkély!

- Hagridnak igaza van! –folytatta Piton. –Engedelmével igazgató úr, de szerintem sem csatára épült ez a szint. Inkább olyan, mint egy…

-… menedékhely! –fejezte be a férfi mondatát Lupin. – Mintha azért építették volna, hogy a diákokat biztonságban tudhassák egy esetleges támadás esetére! De akkoriban, ki elől kellett védekezni?

- Mindig voltak ellenségek, Lupin professzor –mosolygott rá az idős mágus.

- Szerintem tökéletes helyszín! – érvelt Diane is. – Nyilván a halálfalók nem véletlenül ásták ki azt az alagutat! Lehet, hogy ezen keresztül akarnak minket meglepni, de mi már itt fogjuk várni őket!

Piton felkapta a fejét.

Mi?! Hát a lány biztosan nem! Fogalma sincs róla mit fog vele csinálni a csata idejére, de itt nem lesz, az biztos!

- Örülök, hogy Ön is így látja Miss. Westbridge! – mosolygott Dianera az igazgató félhold alakú szemüvege mögül. – Perselus, hova megy? – szólt a bájitaltan tanár után, aki elindult a terem közepe felé.

- Miért ne lehetne csapdákat állítani, vagy valami bűbájt bocsátani a teremre? – szólalt meg Piton, majd körbe nézett.

- Vagy egyszerűen csak lezárni a bejáratot! –javasolta Lupin. –Jó, jó tudom! Hülye ötlet volt! Alohomora és minden ajtó kinyílik, még az is, ami el van rejtve.

- Pitonnak igaza van! –szólt elismerően Mordon, miközben ő is körbe nézett a helyiségben. – Csapdák kellenek ide! Jó sok!

- Na ugye, megmond… - de a bájitaltan tanár már nem tudta befejezni a mondatot, mert eltűnt a föld alatt.

A többiek mind odasiettek, ahol még legutóbb a férfi állt. Ekkor látták, hogy a deszkákkal fedett padló alatt tűnt el. A korhadt fa beszakadt alatta.

- Jól vagy? – szólt le Diane aggódva a gödörbe.

- Aha! – hallatszott a férfi hangja egészen mélyről. – Már amennyire a helyzet engedi.

- Mi van odalent, professzor? – hajolt közelebb a verem pereméhez Dumbledore is.

- Nem tudom. Nem látok semmit, ugyanis a pálcám odafent maradt, de hálás lennék, ha… - ekkor pálcája a fejére esett. Lupin előzékenyen ledobta neki. – Nem pont erre gondoltam! De legyen. Lumos!

- Lát valamit?

- Semmit! Ez egy egyszerű árok. Se út, se semmi. Viszont kezd elegem lenni ebből a mai napból! Kiszednének innen?!

- Máris! – szólt Dumbledore és következő pillanatban már ott állt mellettük a bájitaltan tanár.

- Pályát váltok! Ez már biztos! –porolta le talárját elégedetlenül a férfi. Nagyon elege volt már a mai napból, pedig még szinte el sem kezdődött.

- De ne toronyugrónak menj! – mosolygott Diane és karon fogta a férfit. Hihetetlenül megkönnyebbült, mikor látta, hogy semmi baja! Annyira, hogy attól félt, mindenki meghallja, ahogy a mázsás kő leesik a szívéről, mikor Piton újra mellette volt. És való igaz, ez a nap tényleg nem az ő napja volt!

Olyan szeretettel nézett a feketehajú varázslóra, mintha több ezer éve ismerné. Félő volt, hogy másnak is feltűnik, hogy mi a helyzet valójában, már, ami kettejüket illeti. De nem törődött vele. Örült, hogy a férfit ismét maga mellett tudhatja.

Piton visszamosolygott a lányra.

Még hogy nem hisz a Sorsban! Világosan látszik, hogy egymásnak lettek teremtve Dianenal. Ha eddig kételkedett volna benne, akkor most bebizonyosodott.   

- Akkor, akár indulhatnánk is! – vetette fel Dumbledore. – A hoppanálás tilalmát egy percre feloldottam a Roxfort körül, csak kifelé! Irány a Grimmould tér!