4. fejezet

Vallomások 

Piton nagy levegőt vett, hogy végre tisztázhassa helyzetét Dumledoreral. Éppen belekezdett volna mondandójába, amikor nyílt az ajtó és Diane lépett be rajta. A lány megtorpant, mielőtt átlépte volna a küszöböt.

-Elnézést! Kopognom kellett volna!- szabadkozott – Már itt sem vagyok! – és kifelé indult.

-Várjon!- szólt utána az idő mágus. – Perselus! Remélem nem  olyan sürgő, amit mondani akar, hogy ne várhatna néhány órát! – fordult mosolyogva a férfi felé.

-Nem! Várhat! – válaszolta a tanár, miközben szúrós szemmel nézett Dianera.  –Később visszajövök!  - szólt az ajtó felé menet, de végig a zavartan mosolygó szőke lányt nézte. Mikor az ajtó becsukódott a férfi mögött, Dumledore Diane felé fordult és hellyel kínálta.

-Nehéz eset ez a fiú! – kezdte az igazgató. – De ő az egyik legjobb varázsló, akit ismerek. Örülök, hogy végül is a csapatomban tudhatom.

-Ige. Valóban – válaszolt elgondolkodva a lány. Mostanság egyre többet gondol erre a fekete taláros férfira. Csak tudná miért!

-Teljesen megbízom benne! – zökkentette  ki az idős mágus hangja a lányt. – Tudom, hogy örültség, de így igaz. Amikor segítségért fordult hozzám…

-Segitségért?- kapta fel Diane a fejét. – Miért kellett volna Perselusnak valaha is segítség?  -kérdezte inkább érdeklődve, mint gúnyosan. Pedig gúnynak szánta. Dumledore ráemelte égszínkék tekintetét félhold alakú szemüvege mögül, de a mosolygós arcnak nyoma sem volt.

-Miss Westbridge! Nem tudom, mennyit tudom a professzorról, de gyanítom, hogy nem túl sokat. Legalábbis a húszas éveiről nem! Ha kíváncsi, szívesen elmesélek annyit, amennyi Önre tartozik Perselus életének ezen szakaszáról. Egy ugyanis nyílt tikok az iskola tanárai körében. De csak ennyit! Perselus rámbizta ezt a titkot és én megfogadtam, hogy soha nem árulom el senkinek. Nos, Kíváncsi? – kérdezte az igazgató. Diane bólintott. Persze, hogy kíváncsi! Amióta visszatért a Roxfortba, azóta szeretné megtudni mi történt Pitonnal azalatt az idő alatt, míg nem találkoztak. – Közel húsz éve egy fiatal, megtört varázsló kopogtatott ezen az ajtón. Még húsz éves sem volt, de legalább negyvennek látszott. Ismerős volt az arca, a szeme, de mégis idegen. Ez a fiú akkor segítséget kért tőlem, hogy megvívja élete legnagyobb csatáját és kiszakadjon a Halálfalók ördögi köréből! – az igazgató itt pillanatnyi szünetet tartott, hogy lássa, Diane hogy reagál az eddig hallottakra. Nem látott mást a csinos arcon, csupán hatalmas érdekődést, igyhát folytatta. – Őszinte leszek: nem fűztem vérmes reményeket ahhoz, hogyha valaki ki akar törni Voldemort köréből, az egyik pillanatról a másikra menne, de Perselus könyörgött, hogy segítsek neki! Mit tehettem volna? Segítettem. Eleinte minden egyes itt töltött perc kínszenvedés volt számára. Többször kért arra, hogy öljem meg! Érti? Inkább meghalt volna, sem mint visszatérjen Voldemorthoz. Kemény munka volt mindkettőnk részéről, hogy sikerült őt ezen az oldalon tartani Magam is meglepődtem milyen rövid idő alatt történt  mindez! De azóta teljesen megbízom benne. Sosem adott okot gyanakvásra!  -Dumbledore nézet a vele szemben ülő lányt és várt. Várta a kérdéseit, mert tudta, hogy lesznek. És igaza volt.

-Miért lett Perselus halálfaló?Gondolom nem egyik pillantról a másikra döntött így?

-A helyzet az, hogy de! Viszont erre nem válaszolhatok helyette. Inkább neki tegye fel ezt a kérdést, kisasszony!

-Honnan tudja, hogy a mi oldalunkon áll? Honnan tudja, hogy nem állt vissza Voldemort csapatába?

-Miss Westbridge! Én legalább annyira megbízom a professzorban, mint csapatom bármelyik tagjában. McGalagony professzorral nélküle sehol nem tartanánk! Kérem, bízzon benne Ön is!

-Legyen! De gondolom nem ezért hivatott, igazgató úr!

-Igy van!-bólintott az idős mágus és folytatta. – Ki kell hallgatnia Winkyt. Szeretnék minél többet megtudni a troll-ügyről! Piton profeszor majd elkíséri!

Diane erre a névre felkapta a fejét. Már éppen ellenkezett volna, hogy tiltakozzon, amikor meglátta Dumledore eltökélt arcát és úgy döntött, nem érdemes. Beleegyezően bólintott és elindult, hogy megkeresse Perselust, mert tudta, ha ő nem megy utána az igazgató biztosan ,,ráuszítja” a férfit.

Mi a fenét képzel magáról ez a lány?! – gondolta Piton. Már vagy fél órája a szobájában járkált fel-alá és egyfolytában Diane arcátlan viselkedése járt a fejében. Ahogy ott állt az ajtóban és még szabadkozott is, hogy ő nem akart zavarni! Nem a fenét! Dumbledore pedig őt küldte el, aki tizenhét éve hű segítője és az életét kockáztatja minden egyes alkalommal, amikor Voldemortnál kémkedik.

Hirtelen kopogást hallott.

-Ki a fene az? Kérdezte ingerülte és szinte feltépte az ajtót. Talán ő jobban meglepődött, mint a küszöbön várakozó Diane.

-Mit akarsz? – kérdezte e férfi, miközben kilépett az ajtó elé és becsukta maga után azt.

-Szeretném a segítségedet kérni!  -válaszolta határozottan kékszemű lány és mikor meglátta  férfi kérdő tekintetét folytatta.  –Winkyt szeretném kikérdezni egy-két dologról!

-Mi a jó fészkes fenének! Mégis miről? Vagy ez sem tartozik rám?

-Perselus, kérlek…

-Ha most megint előjössz azzal, hogy félreértettem valamit, esküszöm megitatok veled  valami bájitalt, amiktől varanggyá változol! – szakította félbe a lányt ingerülten. Elege volt már abból, hogy mindent ő tud meg legutoljára, mégis mindenkinek segítenie kell!

-Hát, jó! Előbb-utóbb úgyis elmondta volna neked Dumbledore! Ha ez az ára a segítségednek, elmondom! Néhány héttel ezelőtt Dumbledore egy bébi trollt talált a pincében, Gondolom nem kell részleteznem, hogy ennek a lénynek a könnye mérgező, hiszen ezt a bájitalok  szakembereként te tudod a legjobban. Az elsődleges veszély azonban nem a könnyeiben rejlik, hanem abban, hogy nem ad ki hangot sírás közben, viszont megvadul, ha az anyja nincs mellette. Olyan pusztítást képes végezni, mintha száz varázsló egyszerre kezdene el párbajozni és semmit nem kímélnének, beleértve egymást is! Dumbledorenak sikerült idejében észrevenni, hogy van egy hívatlan látogatója és még idejében visszaküldte a szüleihez! Állítólag Dobby árulta el, mi a helyzet és azt is, hogy Winky hozta be ezt a kis ,,szörnyet” a Roxfortba. Azért kérem a segítségedet, hogy Dumledore végre felgöngyölíthesse ezt az ügyet, de ehhez előbb ki kell hallgatnom Winkyt, aki nyilván nem lesz hajlandó beszélni…  a lényeg: azért kéne, hogy segíts, hogy kiderüljön az igazság!

-Mégis mit akarsz? Fogjam rá a varázspálcámat és ijesszem halálra ?- kérdezte gúnyosan a férfi.

-Nem, én egy üveg Verita Serumra gondoltam, de a te ötleted sem elvetendő! Ez lesz a B terv, ha a szérum nem válik be! – válaszolta nevetve a lány.

Piton úgy nézett rá, mint egy idiótára, aki most szabadult a Szent Mungó zártosztályáról! Mit hablatyol itt ez a lány? Bébitroll? Winky? Verita Serum? Lassan kezd összeállni a kép! Nem tudta megállni, hogy ne kérdezze meg, ami akkor hirtelen eszébe jutott.

-Szóval nem azért jöttél a Roxfortba, hogy utánam kémkedj?

-Utánad? Ugyan miért?- döbbent meg Diane.. – Miért kéne, hogy utánad kémkedjek? Talán titkolsz valamit? – mosolyodott el a lány.

-Ne térj el a tárgytól! Ha nem azért jöttél, amiért én gondolom, hogy jöttél…

-Muszály mindent túlbonyolítani? – szakította félbe Diane, amiért cserébe egy dühös pillantást kapott a férfitól, de nem zavartatta magát, folytatta.- Hidd már el! Nem azért jöttem, hogy a te szavaiddal élve kémkedjek! Más feladatom van!

-Akkor mi volt az a szöveg, hogy majdnem lebuktál, meghogy nem sok hiányzott a teljes kudarchoz?

-Az utolsót nem is mondtam! De te ezt hallottad?  -kérdezte gyanakodva Diane.

-Véletlenül pont Dumledore irodája felé jártam, amikor hallottam, hogy erről beszélgettek!

-Véletlenül, igaz?  - mosolyodott el a kékszemű lány.  –A könyvtárban olvastam a Legendás Lényekről szóló könyvet, amikor Madame Cvikker észrevett és elzavart! Végül is igaza volt! Záróra után ne járjon az ember könyvtárba!  -mosolygott a férfira.

-Akkor felteszem még egyszer azt a kérdést, amire tegnap nem kaptam egyértelmű választ: Mit kerestél a szobám ajtaja előtt akkor éjjel?

Diane érezte, hogy elpirul! Mégsem mondhatja el az igazat, hogy kettejükről akart beszélni Perselussal..

-Hogy hogy mit kerestem itt? Amit most is! A segítségedet akartam kérni a Winky –ügyben, de úgy kirohantál ellenem, mintha legalábbis meg akartalak volna ölni! – válaszolta Diane vállránditva, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna tegnap éjjel a férfi ajtaja előtt szobroznia akkor este. – Na, mi lesz? Indulunk?

Piton levett a polcról egy üveg Verita Serumot, becsukta az ajtót maga mögött és lány után indult.

Csendben, egy szó nélkül lépkedtek egymás mellett. Egyikük sem érezte szükségét, hogy megszólaljon. Mindketten élvezték, hogy nem kell egymást marniuk. Ha ennek az az ára, hogy nem szólnak egymáshoz, akkor legyen.

Lassan elérték a konyhát. Perselus megcsiklandozta a festményen lévő körtét, mire a konyha ajtaja feltárult és ők beléptek rajta. Diane eltátotta a száját, amikor meglátta, hogy mennyi házimanó dolgozik ott. Te jóságos Ég! Ennyi manót egy helyen!

-Jössz vagy ácsorogsz még egy darabig?  - zökkentette ki a mély, bársonyos hang. A lány megrázta a fejét és követte a férfit.

-Uram! Uram!- hallatszott egy hang egészen lenről. Perselus a hang irányába fordult és a lábánál meglátta Dobbyt, a házimanót. – Dumbledore professzor mondta, hogy idejönnek a kisasszonnyal! Kövessék Dobbyt, megmutatja, hol találják Winkyt!

-Ne maradj le! – szólt hátra a bájitaltan tanár a lánynak.

-Miért, gondolod, hogy megesznek? – mosolygott rá Diane, miközben a férfi után ment.

-Nem, de addig etetnek, puszta kedvességből, míg úgy nem érzed, hogy kipukkadsz! Nem tenne jót az lakodnak! – mérte  végig a férfi a kékszemű, csinos lányt.

-Csak a jó szándék beszél belőled, ugye?! 

-Mint mindig!

Amikor beértek egy meglehetősen nagy szobába, ami el volt választva a konyhától és csak ágyak voltak benne, de abból legalább száz, szinte egyszerre látták meg az egyik fekhely mellett gubbasztó alakot, aki felváltva szipogott és az orrát fújta a kötényébe.

-Winky keljen fel! – ugrott a másik házimanó mellé Dobby és elkezdte rángatni a karját. – Itt van a kisasszony és a professzor úr!

A térdeplő kis alak felnézett látogatóira, szemében könnycsepp jelent meg és keservesen elkezdett zokogni.  Diane leguggolt hozzá és megsimogatta a fejét.

-Semmi baj, Winky! Nyugodj meg, csak néhány kérdést szeretnénk feltenni!

A házimanó erre még hangosabban zokogott.

-Winky, nem érti, hogy csak néhány kérdést akarnak neki szegezni?! – rivallt Dobby a házimanóra, mire annak patakokban kezdtek folyni a könnyei.

-Ó, te szent Ég! Köszönjük, Dobby, de azt hiszem a kiabálás itt most nem célravezető – csitította le Piton. Diane felnézett a férfira és rámosolygott. Igen, Perselus mindig is az észérvek híve volt! 

-Azt hiszem elérkezett a Verita Serum ideje! Diane?

A lány bólintott, a férfi pedig Winky felé nyújtotta a szérummal teli fiolát, de a házimanó rá sem nézett.

-Tényleg azt gondoltad, hogy önként beveszi? – hitetlenkedett a lány. – Ennyi erővel akár bájital nélkül is kikérdezhetnénk, az eredmény ugyanaz lenne!

-Jól van na! Gondoltam megpróbálom! Ötlet?

-Dobbynak van! Dobbynak van! – ugrált a házimanó, hogy észrevegyék. Mikor látta, hogy mindketten ráfigyelnek belekezdett. – Winky szereti a töklevet! Keverjük bele egy pohár töklébe a professzor úr löttyét!

Piton olyan szúrós tekintettel nézett rá, amilyennel még talán Potterre sem! Méghogy lötty?!Dianennek el kellett fordulnia, hogy a férfi ne lássa az arcán feltűnt mosolyt. Nem akarta megbántani, mert pontosan tudta, hogy Perselus nagyon érzékeny a bájitalok elnevezésére!  A férfi végül is beleegyezően bólintott. Dobby kitöltötte a frissítőt, Piton pedig hozzáadta a szérumot! Winky semmi perc alatt eltüntette a pohár tartalmát.

-Diane, tiéd a terep!

-Köszönöm, Perselus! – a lány leült egy székre a házimanóval szemben. – Winky! Hogy került be a bébi troll a Roxforta? – kérdezte kedvesen, de határozottan.

-Winky hozta be! – hallatszott Dobby hangja

-Én Winkyt kérdeztem! Szóval, Winky?

-Winky csempészte be!-hallotta a manó sipítós hangját.

-Miért?

-Mert megparancsolták szegény Winkynek!

-Kicsoda?

-Winky nem tudja, csak hangokat hallott a fejében!

-Remek egy dilis házimanó! – szólt közbe Piton, majd mikor meglátta a lány szúrós tekintetét, mormolt egy ,, Jó, jó! Nem szóltam!”- ot és tovább figyelt.

-milyen hang volt? Emlékszel rá? – folytatta Diane a manó felé fordulva.

-mintha kígyó sziszegett volna Winky fejében!

-Voldemort!- suttogta maga elé a lány és a mellette álló fekete taláros férfi bólintott. A két házimanó összerándult a név hallatára. Dobby még a fülére is szorította kezeit.

-Hol találtad a bébi trollt?

-Winkynek a hang mondta a fejében! Mindent onnan tud! – válaszolta a manó, majd feje előrehanyatlott, ami annak a jele volt, hogy elmúlt a bájital hatása.

-Azt hiszem mindent megtudtunk, amit akartunk! – nézett a férfira.

-Egy darabig még aludni fog! Ne ébresszétek fel! – szólt a bájitaltan tanár Dobbynak és kifelé indultak.

-Dobby! Te honnan tudtál mindenről? – kérdezte Diane, mielőtt elhagyták volna a konyhát.

-Winky mondta el, kisasszony!

-Te mit gondolsz? – kérdezte a lány, mikor már ismét a folyosón voltak.

-Nyilván az igazat mondta! A szérum hatása alatt nem lehet hazudni! – válaszolta flegmán Piton.

-Nem is vontam kétségbe, hogy Winky nem hazudott, de mi a helyzet Dobbyval?

-Dobbyval?! Ő nem tud hazudni! Egyszer próbálta, Dumledore azonnal észrevette!

-Szerintem itt akkor sem stimmel valami! Winky miért mondta volna el neki és nekünk nem?

-Talán, mert benne megbízik, bennünk mag nem? – kérdezett vissza ingerülten a férfi, de a lányt nem érdekelte, folytatta.

-Gondolj bele! Ha te tennél valamit, amiről tudod, hogy rossz, elmondanád annak, akiben ,megbízol?

-Pont te kérdezed tőlem?

-Elmondanád vagy nem?

-Nem én! Nem őrültem meg! Az is sok ha egy ember tud róla!

-Na látod? – mosolyodott el diadalittasan a lány. – Én megmondtam!

-Nem tudom mit forgatsz a csinos kis fejedben, de egyet biztosra mondhatok, Dobby nem áruló!

-Egy percig sem mondtam, hogy az! De mi van, ha Voldemort rajta keresztül hipnotizálta Winkyt, pontosan azért, mert tudta, hogy megbíznak egymásban! Tudta, hogy Dobby tudja, mit szeret Winky és viszont!

-Ez az egész egy hülyeség! Érted? Nem hipnotizált meg senki senkit! – szakította félbe idegesen a lányt. Már nagyon elege volt a képtelen fejtegetéseiből.

-Akkor mégis hogy…

-Nem tudom!

-De…

-Megmondtam, hogy nem tudom! És leköteleznél, ha csak egy percre is, de befognád a szád! Köszönöm!

Innentől kezdve síri csendben haladtak egymás mellett a folyosón gondolataikba merülve. Dianet a Winky-ügy foglalkoztatta, míg Perselus azon törte a fejét, hogyha tényleg Voldemort akciója volt ez a bébi troll vagy mi fene, akkor ő miért nem tudott róla…