1. fejezet

Kezdetek

-Ezt nem hiszem el! – kiáltott a szőke hajú lány, miközben becsapta maga mögött a súlyos tölgyfa ajtót, olyan erővel, hogy félő volt, kiesik a helyéről!

 -Elárulnád, hogy megint mi bajod? – kérdezte a fekete hajú fiú, aki a lány után rohant, de az éppen az orra előtt csapta be az ajtót! A fiú mégis követte barátnőjét.

-Nem mondtam, hogy bejöhetsz! – kiáltott rá a lány.

-Nem is kérdeztem! De ha már egyszer itt vagyok… - válaszolta Perselus és lehuppant a legkényelmesebbnek tűnő fotelba!

-Azt sem mondtam, hogy leülhetsz! – folytatta idegesen Diane.

-Ezt sem kérdeztem meg! – vonta meg a vállát Piton és a lányra nézett. Várta, hogy mi lesz a következő ,,apróság” ,amin össze fognak veszni. Kedvelte ezt a lányt. Hiába volt griffendéles ők ketten nagyon jól megértették egymást. Sőt, a lány volt az egyetlen, akivel valamilyen módon meg tudta értetni magát és úgy tűnt, hogy Diane el is fogadja őt olyannak, amilyen.

A legtöbb beszélgetésüket itt, a Szükség-szobában bonyolították , mivel szinte biztosak voltak benne, hogy rajtuk kívül senki nem ismeri ezt a helyet. Na, jó! Talán Dumbeldore, de ő  nem igazán szokta használni. Egyszer tévedt csak be ide, akkor is véletlenül.

Perselus figyelte a lányt. Imádta a gesztusait és azt ahogyan kipirul, ha dühös. A fehér arcbőr ilyenkor rövid időn belül rózaszinné változott és az égszínkék szemek csak úgy szikráztak! Diane nem volt az a tipikus Barbie baba- stílusú lány, de félelmetes gyorsasággal  beleszerethetett az ember, ha nem vigyázott eléggé. Hál’ Istennek, ő, Perselus Piton vigyázott! Vagy mégsem…

-Figyelsz te rám egyáltalán? – kérdezte türelmetlenül Diane, mikor észrevette, hogy a fiú gondolatai valahol egészen máshol járnak.

-Hát persze, hogy figyelek!- válaszolta Perselus, miután felocsúdott a lány csilingelő  hangjára.

-Tényleg? Akkor ismételd el, mit mondtam! - nézett rá égszínkék szemeivel. Mikor nem kapott választ  toppantott egyet és leült a fiú mellett lévő székre. – Látod? Pont erről beszéltem. Az rendben van, hogy David nem figyel rám, de hogy még te sem…

Na igen! – gondolta Piton.- Megint a szokásos téma! David Harris igy, David Harris úgy… Lassan már úgy érzem magam, mint egy lelki szemetesláda, ami David Harrissel van tele! Elegem van ebből a srácból. Amióta megjelent az életünkben, illetve Diane életében, azóta mindig ő a téma! Lehet, hogy jobban utálom,mint Potteréket?! Na ne, azért talán ennyire nem  fajulnak el a dolgok!

-Mi történt már megint?- kérdezte Perselus megadóan, miközben feltette lábát a fotel karfájára.

-Hogy mi történt? Azt kérdezed, hogy mi történt!?- emelte fel a hangját a lány. – Semmi!-válaszolta fancsali képpel a lány. -  Éppen ez a baj! Mégcsak a végzős bálra sem hívott el!

-És?

-Hogy hogy és?

-Nem értem mi a problémád! Majd mész mással!

-Például kivel?- kérdezte felháborodottan Diane.

-Hát mondjuk valamelyik griffendéles haveroddal! Elegen vagytok! Valaki biztos elhív! –szólt vállránditva a fiú.

-Mindenkinek van párja!- válaszolt csalódottan a lány és elhúzta a száját. Perselus nem tudta megállni, hogy ne mosolyodjon el. – Ne nevess ki! Ez így van. – majd rövid szünetet tartott és folytatta.-  Neked van párod?

-Nekem?! Viccelsz, ugye?! Én nem megyek ilyen marhaságokra! – szólalt meg Piton, miközben az ablakhoz sétált és zsebre tette a kezét – Egyébként meg ki a fene akarna velem bálba jönni?

-Például… én?

-Te?!- fordult a lány felé. – Hát sok mindent el tudok rólad képzelni, de hogy velem gyere a bálba… hát azt nem igazán.

-Miért? Szerintem nem rossz ötlet.

-Hát szerintem meg az! Bár, ha azt akarod, hogy életed végéig rajtad röhögjenek, akkor állok elébe!-adta be a derekát fiú, mikor meglátta Diane bánatos arcát. Elég strapabíró srácnak tartotta magát, de azt nem tudta elviselni, ha a lányt szomorúnak látta.

-Köszönöm! Köszönöm!- ugrándozott a szőke hajú lány és egy puszit nyomot Piton arcára, majd az ajtó felé indult. – Te nem jössz?- fordult vissza hozzá.

-Hogy mi? Ja, nem… még maradok egy kicsit!- válaszolta a fiú és ezt egy bólintással még jobban  nyomatékosította.

-Rendben, ahogy gondolod! És még egyszer köszönöm! – azzal Diane becsukta maga mögött az ajtót.

Perselus még percekig bámulta a csukott tölgyajtót és úgy érezte, hogy… hogy is? Várjunk csak, hogy hívják ezt? Boldogság? Igen. Talán így. Boldogságot érzett. Csak azt tudná miért. Gyorsan elhessegette magától a gondolatot és ő is elindult.

A napok gyorsan teltek egymás után. Talán túl gyorsan is. Mire észbekaptak már el is érkezett a bál estéje. Az utolsó éjszakájuk a Roxfortban. Utána irány a nagybetűs ÉLET.

A lányokkal egyszerűen nem lehetett bírni. Egymás kezéből kapdosták ki a fésűket és a sminkkészleteket.

-Atya Ég! El sem hiszem, hogy ez az utolsó napunk! – áradozott egy barna hajú lány.

-Hát pedig ez van Sheela! Elérkezett! És az utolsó! – válaszolta a mellette ülő kékruhás barátnője.

-Én tudjátok mit nem hiszek el? – vetette fel egy hosszú barnahajú lány, miközben a rúzsért nyúlt Sheela orra előtt. – Azt hogy Diane, Pitonnal megy a bálba David helyett!

-Hát igen!- válaszolta a kékruhás, miközben Diane-ra nézett. – Tényleg! Miért vele mész?

-Azért, mert David nem hivott el! – válaszolta a lány teljes természetességgel.

-Ugyan! Mindenki tudja, hogy téged akart elhívni, csak megtudta, hogy már elígérkeztél Batmannek!

-Ezt honnan tudod? Mármint, hogy el akart hívni…

-Karen mondta, akinek egy hugrabugos lány mondta, aki egy hollóhátastól hallotta, akinek a barátja David szobatársának az öccse!

-Igen ezt én is hallottam!- szakitotta félbe a hosszú barnahajú lány.- David most nagyon féltékeny és utálja Pitont!Bár eddig sem lelkesedtek egymásért. Viszont te a saját malmodra hajthatod David féltékenységét, ha ügyes vagy!

-Az nem lenne tisztességes Perselussal szemben!- vágta rá Diane. 

-Nézd kedvesem! Azt hiszem, hogy elég egyértelmű: titeket a Sors egymásnak teremtett Daviddel! Döntsd el mit akarsz! Egy boldog házasságot vagy egy középszerű barátot!

-Perselus nem középszerű!- tiltakozott a lány.

-Persze hogy nem! Persze hogy nem!-helyeselt a kékruhás. – De azért gondolt át!

-Hé, Perselus! Te kivel mész a bálba?- kérdezte vihogva Monstro a Mardekár klubelyiségében.

-Te nem hallottad? Azt a griffendéles üdvöskét viszi magával!Diane Westbriget! – jelentette be a szenzációt Crack.

-Eddig fel sem tűnt, hogy tudtok beszélni – vetette oda Piton a két fiúnak egy gúnyos mosoly kíséretében.

-Mi van? – értetlenkedett Monstro. – Te most szívatsz, öregem? – és már indult is Perselus felé, hogy jól megleckéztesse.

-Hagyj lógva! Vagy akarsz egy jó kis átkot a nyakadba, mondjuk, ami méteres sörényt növeszt? És épp a bál estéjén….

-Nem hittem volna, hogy így lealacsonyodsz, Piton, hogy egy kis sárvérűvel mész a bálba! – szólt bele a vitába Lestrage.

-Ne merd sárvérűnek nevezni! – sziszegte a fekete hajú fiú, és már a pálcája után nyúlt, de egy kéz leállította.

-Milyen harciasak vagyunk!- szólalt meg egy ismerős hang a háta mögött.

-Lucius! Te meg mit keresel itt?- kérdezte vihogva Crack, miközben odaugrott a szőke hosszú hajú varázsló mellé és kezet nyújtott neki. A férfi átnézett a kéz tulajdonosán, majd elsétált mellette és kényelembe helyezte magát a klublyiség egyik karosszékében.

-Én vagyok Narcissa kísérője! Mit gondoltatok marhák! Ha belegondolok, hogy már tavaly végezhettetek volna, ha… Na, de mindegy. Erről majd később! Mert bizony a mi Perselus barátunk idén végez. Gondolkoztál az ajánlatomon Perselus? – kérdezte most már a fiú felé fordulva mézes –mázos hangon.

-Nem én! És nem is fogok! – válaszolta határozottan Piton.

-Mind ilyenek! Először csak kéretik magukat, de utána kötélnek állnak! Mi a fenét akarsz, hogy a Nagyúr jöjjön el és kérjen fel személyesen, hogy csatlakozz hozzánk?

-Kezdetnek az sem lenne rossz… de nem szándékozom életem hátralevő részét gyilkosként leélni!

-Azt hiszem nem értettél meg!- sziszegte Malfoy, miközben közelített Piton felé. – Ott a helyed mellettünk. Nagy varázsló lehetnél! Itt viszont… egy középszerű, mugliimádó SENKI!

-Akkor igazam volt! Nem értettük félre egymást!

-Ha esetleg meggondolnád magad: éjfélkor találkozunk a fúriafűznél. Egy kis ,,bulit” csapunk a muglik között!- nevetett fel Malfoy és a körülötte lévők elkezdtek vihogni. –Elég! Gyerünk! Előbb a munka, aztán a szórakozás! Indulás! – azzal kivonultak a klubhelyiségből és Piton egyedül maradt. Megint! De a magánya nem fog sokáig tartani, hiszen percek kérdése és talákozik Diane-nal. Végre!

Diane barátaival az előcsarnokban várakozott, ugyanis azt beszélték meg Pitonnal, hogy itt találkoznak! A fiú szerint így is elég kínos lesz az este, nem kell, hogy még azon is röhögjönek, hogy a Griffednél-torony előtt látják várakozni. A lány nevetett és belement a szokatlan találka színhelyébe. Azt hitte ő lesz az egyetlen, aki itt várja a partnerét, de látta, hogy ez közel sincs így. Több magányosan álldogáló társát is látta, akik párjukat várták.

-Nem baj, ha nem várunk tovább?- kérdezte Sheela partnerével az oldalán.- De ha nem akarsz egyedül várni csak szólj!

-Menjetek csak! Perselus mindjárt itt lesz!

A lány bólintott és elindult partnerével a Nagyterem felé.

-Diane! Hogy te milyen gyönyörű vagy!- szólt egy hang a háta mögött! A lány megfordult és meglepetten látta, hogy David áll vele szemben, teljes valójában és talpig dísztalárban.

-Köszönöm!- fogadta udvariasan a bókot.- Te is nagyon… elegáns vagy !- válaszolta mosolyogva.

-Tudom!-nevetett a fiú és beletúrt barna, félhosszú hajába.-Hallottam, hogy Pitonnal jössz a bálba. Ő hol van?

-Mindjárt itt lesz!-mosolygott a lány.-Legalábbis nagyon ajánlom neki! És te kivel érkeztél?

-Én? Senkivel. Egyedül vagyok! Ha netán unnád azt a pancsert, csak szólj! Most megyek, mert úgy látom, itt a partnered!  -azzal még egy mosolyt eleresztett a lány felé és a Nagyterem felé vette az útját.

Diane figyelte a közeledő Perselust, de gondolatai más irányba terelődtek. Ez a más pedig éppen akkor lépte át a Nagyterem küszöbét. Csak Piton bársonyos hangja zökkentette ki elmélkedéséből.

-Ne haragudj, hogy késtem, de feltartottak!

-Semmi gond! – válaszolta Diane szórakozottan majd belekarolt a fiúba és együtt indultak a bál helyszínéül szolgáló Nagyterembe, ami kicsit sem hasonlított az eddig megszokotthoz. A hosszú asztalok eltűntek, helyettük több kis, általában négy személyes asztal sorakozott. A hangulatos megvilágítás sem hiányozhatott, minden asztalon külön kis lámpa szolgáltatta a fényt. Perselus egy eddig üres asztalhoz vette Diane-t és nagyon reménykedett benne, hogy nem szegődik hozzájuk senki társaságnak.

-Iszol valamit? – kérdezte Piton a lányt.

-Hát, nem is tudom… talán még nem!- mosolygott Diane.

Most, hogy végre volt ideje, Perselus végimérte a lányt. Nagyon csinos volt a zöld dísztalárjában és a haja olyan hullámos volt, akár egy angyalé. Most hogy jobban belegondol tényleg olyan mint egy angyal! A fenébe! Már megint ez a hülye érzés! Mikor lesz már végre vége!

-… és akkor odajött hozzám! Hát ennyi!

A fiú csak most kapott észbe, hogy Diane nagyon lelkesen magyarázott valamit az elmúlt néhány percben, neki pedig fogalma sincs, hogy miről. Te Jóságos Ég! Lehet, hogy olyan intenzíven bámulta, hogy még a száját is nyitva felejtette?!

-Jól vagy? – húzta vissza a lány hangja a földre.- Olyan furcsa képet vágtál!

-Aha! Igen… minden rendben, csak elgondolkodtam!

-Láttam- mosolyodott el a lány. – Szóval mit szólsz?

-Mihez?- kérdezett vissza a fiú.

-Hát Davidhez! – vágta rá a lány a legnagyobb természetességgel.

-Igen. Teljesen igazad van! – bólinott. Perselusnak fogalma sem volt róla, hogy miről beszél Diane, de az igazat mégsem mondhatta meg, hogy ,,fogalmam sincs mire gondolsz, mert épp téged néztelek”.

-Most nézd meg! Volt képe azt hazudni, hogy nincs partnere ma estére! Úgy ölelgetni azt a libát, mintha az élete függne tőle!

Piton ekkor követte a lány a pillantását, ami a szomszéd asztalnál ülőkhöz siklott és ott meglátta Davidet!Ha ezt tudja, biztos nem ide ült volna! Most már mindegy!

Ahogy lassan visszanézett Dianera, úgy érezte, mintha mágnes vonzaná! Mélyen a szemébe nézett és azon kapta magát, hogy a lány szépvonalú száját nézi, mintha így kérne engedélyt arra, amit csak legmerészebb álmaiban tudott elképzelni! És… Diane visszamosolygott rá? Igen! Jól látta! Megkapta az ,,engedélyt” és innentől már nem volt megállás! Egyre közelebb hajolt a lány ajkához, míg végül –szinte óráknak tűnő másodpercek alatt- elérte azt és gyengéden megcsókolta! Várta a tiltakozást, de ő lepődött meg a legjobban azon, hogy Diane viszonozza a csókot. Mikor elváltak egymástól Perselus úgy érezte, a szíve is kiugrik a helyéről. A lány rámosolygott és ő életében először visszamosolygott valakire!

-Perselus, hoznál nekem egy italt?

-Persze. Mit szeretnél?

-Teljesen mindegy! - válaszolta Diane mosolyogva. Perselus pedig egy teljesen új érzéssel a szívében elindult, hogy üdítőt vigyen annak a lánynak, akit életében először megcsókolt! Igen először! És akkor mi van? –próbálta lecsitítani a belső, állandóan vitázó hangot.

Éppen odaért a puncsos tálhoz, amikor ismerős hang ütötte meg a fülét.

-Nos, Pipogyusz! Hogy telik az estéd?- Piton megfordult, hogy lássa, azokat , akiket a leginkább a háta közepére kívánt ma este, James Potter és Sirius Blacket.

-Képzeljétek: jól!

-Azt eltudom képzelni! – nevetett fel Sirius. – Öregem, téged alaposan átejtettek!

-Az édes kis Diane Westbridge manduláival most éppen David Harris pingpongozik! – válaszolt James.

Perselus megfordult, hogy lássa, miről beszélnek és aztán jól a képükbe röhöghessen, hogy mekkorát tévedtek, de ekkor meglátta Dianet és Davidet! Már csak távolról hallotta James hangját, amint utána szólt valamit és csak azt érezte, hogy lábai viszik. Viszik ahhoz az asztalhoz, ahol néhány perccel ezelőtt még olyan boldog volt.

-Az italod!-válaszolt teljes nyugalommal és letette az asztalra a puncsos poharat. Diane úgy nézett fel rá, mintha kisértetet látna.

-Perselus, én…-kezdte a magyarázkodást a lány.

-Ugyan, hagyd! Nem történt semmi!- válaszolta a fiú anélkül, hogy egy arcizma is megrezzent volna és útját  a kijárat felé vette. Úgy érezte, a szíve ólomból van és mindjárt megfojtja valami ismeretlen érzés. Nem zuhanhat ennyire magába! Nem és nem! Soha többé! Már tudta, hogy mit kell tennie!

-Akkor világos a terv?- kérdezte Malfoy. – Ezen a helyen rengeteg mugli van. Csak néhány mugli rendőrrel kell végeznünk és utána jöhet az igazi szórakozás! Maszkot föl és indulás!

-Várjatok! Jön valaki! – szólalt meg az egyik alak, akin már rajta volt az álarc.

-Hohó! A mi Perselus barátunk!

-Úgy van Lucius! Áll még az ajánlatod?

Perselus úgy ébredt fel, mint akit rugóból lőttek ki! Ennek a nyomorult éjszakának a képe már lassan húsz éve kísérti és most megint előjött! Mi az ördögért? Ráadásul még Dumledornál is jelenése van korán reggel, mielőtt az új Sötét Varázslatok Kivédése tanár befut. Fogalma sem volt, hogy hirtelen miért lett olyan sürgős egy új tanár felvétele, bár ettől a tárgytól a semmi jót nem várt, szinte átok ült mind a tantárgyon, mind pedig a tanárain! Az SVK úgy zabálja  a tanárokat, mint hegyi troll a kecskét. Minden évben új tanár és ahogy az eddigi kínálatot elnézte nem fűzött vérmes reményeket az új tanerő  szaktudásához! Először Mógus, idióta marha és mindennek tetejébe még áruló is volt. A következő éven Lochart, akinek a szaktudása a protézis mutogatáson és az autogram osztogatáson kívül nem terjedt ki másra. Majd Lupin… El kell ismerni, ő legalább konyított valamicskét a sötét varázslatokhoz.

Aztán egy Mordon hasonmás és tavaly meg Umbrige! Jobb nem belegondolni, hogy mi vár rá.

Bevetette magát a fürdőszobába, hogy neki kezdjen egy újabb napnak…